1p
KKV
A fuvarozók versenyképességének javítása érdekében a kormány kompenzációs megállapodást kötött az árufuvarozók egy részével. Az úgynevezett magántulajdonos fuvarozók többféle kedvezményt is igénybe vehetnek.

A megállapodást a kormány részéről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá, míg a fuvarozókat Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete ügyvezető főtitkára,  Vereczkey Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete elnöke, valamint Wáberer György, a Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatója és a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum elnöke képviselte.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a megállapodás célja, hogy az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, a megtett úttal arányos díj bevezetésével párhuzamosan javítsák a magántulajdonos árufuvarozók versenyképességét és biztosított legyen az e-útdíj fizetés finanszírozhatóságát lehetővé tevő, államilag támogatott forgóeszközhitel konstrukció.

Három kedvezmény

A megállapodás három ponton biztosít jelentős kedvezményt a fuvarozók számára: csökken a légrugós gépjárművek és pótkocsik után fizetendő gépjárműadó (a 3,5 tonnánál nagyobb furgonok és kisteherautók nem esnek ebbe a kategóriába - a szerk.), a használatarányos e-útdíj 7,5 százalékát levonhatják a helyi iparűzési adóból, továbbá az e-útdíj fizetését szolgáló kedvezményes forgóhitel konstrukciót alakítanak ki.

A minisztérium közleménye szerint a megkötött stratégiai megállapodást a kormány a szakma sikerének tekinti, amely elősegíti az e-útdíj rendszerre való áttérést a fuvarozók számára. Abban is megállapodtak, hogy novemberben összegzik a tapasztalatokat és áttekintik a megkötött megállapodást, valamint az együttműködési lehetőségeket.

Harmadával nőhetnek a költségek

A fuvarozók képviselői hangoztatták, hogy a megállapodás nem kompenzálja az e-útdíj miatt megnövekedett költségeiket, csak versenyhátrányukat csökkenti a nemzetközi versenytársaikkal szemben. A szomszédos országokban ugyanis jóval alacsonyabbak a fuvarozókat terhelő adók - így nincs iparűzési adó, több illeték és más teher sem - ezért szükséges a magyar cégek kompenzálása. Azzal kezdettől egyetértettek a fuvarozók, hogy az utakat nagymértékben rongáló nehéz gépjárművek használatarányosan járuljanak hozzá az utak fenntartásához.

Wáberer György számítása szerint a használatarányos útdíj a menetköltséget - azt a költséget, amely a díjköteles útszakaszon haladó járművet terheli - 40 százalékkal növeli. A megnövelt terhet csökkenti majd kedvezményként - az utat kímélő - légrugós járművek adókedvezménye, amely 100 kilogrammonként 350 forinttal csökken. Wáberer György elmondta, hogy ez járművenként évente 100 ezer forint megtakarítás.

Jelenleg Magyarországon egy fuvarozó cégre 4,2 jármű jut, ezek többletterhe az e-útdíj miatt havi 500 ezer és 1 millió forint közé tehető - mondta Dittel Gábor. Ez a költségek 27-30 százalékos növekedése.

Az útdíj finanszírozására szolgáló kedvezményes forgóeszközhitel feltételeit most dolgozza ki a nemzetgazdasági tárca. Dittel Gábor főleg a kisebb cégeknél tartja ezt fontosnak, akiknek a már említett fél-egymilliós útdíjat azonnal ki kell fizetniük, míg a fuvardíjhoz 1-3 hónap múlva jutnak hozzá. Ezért ő kéthavi útdíj kedvezményes finanszírozását tartaná reálisnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG