A mobiltelefonok piaca telítődött, az ADSL növekedési üteme pedig lelassult, de egyre népszerűbb a mobilinternet és a digitális televíziózás
2009 végén a magyar háztartások több mint negyede, azaz körülbelül 1 millió 20 ezer háztartás rendelkezett valamennyi távközlési szolgáltatásra (televízió, internet, vezetékes telefon és saját finanszírozású mobiltelefon) szóló előfizetéssel. Emellett a háztartások mindössze 2 százaléka, körülbelül 90 ezer háztartás semmilyen szolgáltatásra nem fizetett elő, így a telekommunikációs piac számára teljesen kívülállónak számít - derül ki a GfK Hungária 2009 decemberében végzett, a magyar háztartások távközlési eszközhasználatát vizsgáló felméréséből.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a négy távközlési szolgáltatás közül a mobilhang piac a legkiterjedtebb, hiszen a háztartások 87 százaléka, több mint 3,4 millió háztartás rendelkezik legalább 1 db olyan mobil-előfizetéssel, amelynek költségeit a háztartás tagjai gazdálkodják ki. Második helyen a mintegy 3 millió 110 ezer háztartásban megtalálható fizetős tévészolgáltatás áll. Csupán minden ötödik háztartás (kb. 780 ezer) "kerüli meg" ezt a szolgáltatást a szabad hozzáférésű földi műsorszórásra való csatlakozással.
A folyamatosan zsugorodó vezetékes hangpiac 2009 végére már csak a háztartások 55 százalékában volt jelen, így alig 2 millió 110 ezer háztartás tudott vezetékes telefonon keresztül hívásokat fogadni vagy kezdeményezni. Mindeközben közel 1,8 millióra nőtt azon háztartások száma, amelyek saját előfizetés révén tudtak fellépni az internetes világhálóra. Bár az internet-előfizetők táborának növekedése erőteljesen lassul, a mobilinternet-piac első igazán sikeres évét tudhatja maga mögött. 2009 decemberére ugyanis közel 190 ezer háztartásban már mobil eszközök segítségével (is) csatlakozhattak az online szupersztrádához.
A felmérés eredményei szerint a magyar háztartások a mobilhang- és a fizetős tévészolgáltatásról tudnának legnehezebben lemondani, ha a kedvezőtlenre forduló gazdasági helyzetük ezt megkövetelné. A tévészolgáltatás az esetek egy részében még a mobilhang-szolgáltatásnál is fontosabb, hiszen az egyéb, költségesebb kikapcsolódási formák háttérbe szorulásával jelenleg a háztartások szórakozásának központi elemét jelenti – állapítják meg.
Az egyes telekommunikációs szolgáltatások és azok kombinációinak megjelenése a magyar háztartások körében

A közlemény szerint több kutatás is rámutat arra, hogy a háztartások elenyésző részében van jelen egyszerre a vezetékes és a mobil internet technológia, így mára már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a két technológia versenyez egymással. Ezt igazolja az is, hogy a mobilinternetezők több mint 60 százaléka hozzáférését elsősorban otthon és nem a lakás falain kívül vagy útközben használja.
| A felnőtt lakosság háromnegyede már hallott róla, valamivel többen pedig úgy vélik, ismerik a digitális tévészolgáltatás előnyeit. A válaszadók túlnyomó többsége viszont a digitális tévészolgáltatáshoz csupán a jobb kép-, esetleg a jobb hangminőséget tudja társítani, a további értéknövelt szolgáltatások (pl. EPG vagy tematikus minicsomagok) csak a „szofisztikáltabb” megkérdezettek válaszaiban jelennek meg. |
„Előreláthatólag három fontosabb tendencia határozza meg a közeljövőben a hazai telekommunikációs piacot. A telekommunikációs cégek egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a csomagolt szolgáltatásokat tartalmazó ajánlatoknak. Emellett a mobilinternet 2009-es növekedése mellett már nem lehet szó nélkül elmenni, mára már egyértelmű, hogy a vezetékes és a mobilinternet versenyezni fog egymással. Végül a digitális tévé-előfizetések lassú, de folyamatos emelkedésére lehet számítani, amely a 2012-es analóg leállás közeledtével nyilvánvalóan megmozgatja majd a tévészolgáltatási piacot” – mondta el Szilágyi Ákos, a GfK Hungária Key Account Menedzsere.
Tavaly rákattantunk a mobilnetre
2009: verseny nélkül zuhant a mobilpiac
Sms, parkolójegy riasztó: elkezdődött a számháború
Privátbankár
Címlapon
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.
Még több KKV
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- KSH: Foglalkoztatottság
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni




