2p
Egy piknikező társaság ételt-italt rendelt a Városligetbe, borravaló helyett viszont elővették a NAV-os igazolványaikat.

Meglepő fordulatot vett néhány vendéglátós napja, amikor egy városligeti piknikre ételeket, italokat szállítottak ki. A megrendeléseket átvevő, bulizó társaság annak rendje és módja szerint kifizette a cechet, majd igazolványaikat felmutatva közölték „A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól vagyunk és próbavásárlást végeztünk” - így szól a NAV közleménye.

A negatív tapasztalatok miatt a NAV augusztus eleje óta koncentráltan – egy-egy helyszínre naponta akár többször is visszatérve – ellenőrzi a főváros belső kerületeiben működő vendéglátóhelyek nyugtaadási fegyelmét. A teljesebb kép érdekében azonban nemcsak a helybeni fogyasztást, de az ételkiszállítást is vizsgálják.

Adtak egy fecnit, de az nem nyugta volt

Ennek az ellenőrzési sorozatnak a részeként néhány fiatal revizor – mintha csak egy laza délutáni piknikre készülnének – a VI. és a VII. kerület különböző éttermeiből étel- és italkiszállítást rendelt a városligeti tóhoz. A megrendelések sorban meg is érkeztek, azonban egy olyan vendéglős sem akadt, aki szabályos pénztárgépi nyugtát mellékelt volna a csomaghoz, a cech végösszegét csupán – a vásárlók megtévesztésére alkalmas, első ránézésre szabályos pénztárgépi nyugtának látszó – pincérblokkon tüntették fel.

Itt a minta. 1. kép: Szabályos online pénztárgépi nyugta, 2. kép: Nyugtának látszó blokk. Forrás: NAV

A futárok is svarcban dolgoztak

A futárok meglepődve, de együttműködve vették tudomásul az ellenőrzést, mely többük foglalkoztatási jogviszonyának rendezetlenségét is feltárta. A bírságok kiszabása folyamatban van, összegük egyenként akár milliós nagyságrendű is lehet.

Senki sem alhat nyugodtan

A vendéglátóhelyekre koncentráló, az adózási fegyelem javulását célzó átfogó ellenőrzési sorozatot a NAV folytatja, és változatos módszerekkel – akár szokatlan helyen és időben – vizsgálja a szektor azon képviselőit, amelyeknél az online pénztárgéprendszer adatai alapján valószínűsíthető a bevételek eltitkolása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG