2p
Március végéig mintegy 800 ezer adózó nyújtotta be személyijövedelemadó-bevallását, emellett több mint 375 ezer adózó kérte a NAV közreműködését a bevallás elkészítésében.

A beérkezett bevallások nagy részét már feldolgozta a hivatal, a fennmaradó mintegy 10 százalék javításra szorul. Az első két hónapban érkezett bevallások közel 2 százaléka olyan hibát tartalmaz, amit csak a bevalló közreműködésével lehet javítani. A többi hibás bevallást a NAV munkatársai javítják.

A legtipikusabb hibák

· Hiányzik az aláírás

· Téves a helyesbítés, önellenőrzés jelölése a főlapon

· Nincs adószám a bevalláson (adószámos magánszemélyek esetén is kötelező kitölteni);

· A visszaigényelhető adót tartalmazó bevallás esetén nem szerepel sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím

· Hiányoznak a vállalkozói mellékletek, jellemzően a tevékenységüket év közben megszüntető egyéni vállalkozóknál

· Nem jól számolják ki az adózók a családi kedvezmény keretösszegét

· Nem, vagy nem megfelelően töltik ki az adózók az eltartottakra vonatkozó lapot

· A 2014-ben megszületett gyermek esetén a várandósságról szóló nyilatkozatot nem töltik ki

· A kifizető által levont adóelőleg helyett az adózó által befizetett adóelőleg szerepel

· Üres a bevallás (a „söralátét-bevallás” nyomtatványánál tipikus hiba)

Nagyon kell figyelni a családi kedvezménynél

A családi kedvezmény kitöltésekor nagy körültekintéssel kell eljárni. Ha valakinek a családjában év közben változás volt – például a gyermek sikeres érettségit tett, a szülők elváltak, született egy gyermek –, és ezt nem jelezte a munkáltatójának, akkor a pontos számítás és kitöltés az adózóra hárul.

Ha ugyanis valaki év közben jogosulatlanul vette igénybe a családi kedvezményt vagy nem a megfelelő összeget vette igénybe, akkor a többletet vissza kell fizetni, sőt 12 százalékos bírsággal is számolni kell.

Ha nehezen megy a kitöltés

A www.nav.gov.hu oldalon elérhető Általános Nyomtatványkitöltő program segít a lehető legkevesebb hibával kitölteni a bevallást, sőt bizonyos adatokat elegendő csak egyszer kitölteni és a program önállóan számol.

A hibák közül pirossal jelöli a program a bevallás tartalmi hibáját, sárgával az összefüggésekre hívja fel a figyelmet, a kék pedig olyan súlyos hibát mutat, amellyel a bevallás érvénytelen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG