5p
KKV
Bár az eredeti tervekben még szerepelt a fellebbezés lehetősége az adóperek esetében, a végleges verzióba ez nem került be. A Kúria is szabadabban dönthet arról, hogy egyáltalán befogadja-e a vállalkozások rendkívüli jogorvoslati kérelmét, és a bizonyítékok benyújtásával sem lehet kivárni - nagyon oda kell figyelniük a cégeknek az adóellenőrzéseknél.

Szűkülnek a jogorvoslati lehetőségek

Mégsem lesz lehetőség fellebbezésre a november 14-én elfogadott adóigazgatási rendtartásra vonatkozó törvényjavaslat értelmében – figyelmeztetnek a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda szakértői. A korábbi tervekben a Nemzetgazdasági Minisztérium bevezette volna az adóperek során a fellebbezés lehetőségét, azonban a végül elfogadott törvényjavaslat szerint erre már nem lesz lehetőség.

A változások közül az már eddig is ismert volt, hogy a jövőben a Kúria sokkal szélesebb körben mérlegelheti, befogadja-e a rendkívüli jogorvoslati kérelmet vagy sem. Ez a változás még nagyobb figyelmet kíván meg a vállalatoktól. Ami az előzetes tervekhez képest szintén változatlan, az az új tények és bizonyítékok benyújtására vonatkozó korlátozás (a  bizonyítékokat már első fokon be kell mutatni – ha ez elmarad, másodfokon már nem fogják elfogadni a később beterjesztett bizonyítékokat) - emiatt az adózóknak sokkal tudatosabban és proaktívabban kell majd hozzáállniuk az adóellenőrzésekhez a szakértők szerint.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által augusztus folyamán társadalmi vitára bocsátott, az adóigazgatás rendjét szabályozó tervezethez képest a novemberben elfogadott törvényjavaslat további olyan módosításokat tartalmaz, amelyek megerősítik a bírósági jogviták rövidítésére, a bírósági működés hatékonyságának fokozására vonatkozó jogalkotói szándékot.

Dr. Bajusz Dániel, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda szenior menedzsere szerint az új szabályozások még tudatosabb készülést és kockázatkezelést igényelnek majd a vállatoktól.

„A végül elfogadott törvényjavaslatban jelentős változás a korábbi tervekhez képest, hogy mégsem vezetik be a fellebbezés intézményét az adóperek során. A korábbi gyakorlat is megváltozik ugyanakkor, mivel január elsejétől, az elsőfokú ítéletet követően már csak meghatározott esetekben lehet a Kúriához fordulni és a Kúria mérlegelheti, hogy befogadja-e a kérelmet. Vagyis ebben a tekintetben egyértelműen tovább szűkülnek a jogorvoslati lehetőségek az adóperekben az adózók számára. Ez egy eddigiekhez képest egészen új szemléletet kíván meg a vállalatoktól”

A késedelmi kamatot mégsem triplázzák meg

A törvényjavaslatban ugyanakkor a korábbi változathoz képest a késedelmi pótlék mértéke a jegybanki alapkamat kétszereséről a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékére változott volna 2018. január 1-jétől. Ez a jelenlegi kamatmérték mellett több mint háromszoros növekedés jelentett volna. Ez a változtatás szintén kikerült a parlamenti vitára bocsátott tervezetből.

Magasabb lett a bírság - de aki nem megy másodfokra, annak a felét elengedik

182 ezer forintba kerül kifizetni 100 ezret

Jövőre csökken a jövedelmekre rakódó munkáltatói teher, de még mindig nálunk lesz a legmagasabb az adóék a régióban. Drámai változások nem jönnek 2018-ban, de azért számos ponton módosul a adórendszer, bőven vannak érdekességek a jövő évi adótörvényekben – lesz áfacsökkentés, javul az airbnb-sek helyzete, a NAV pedig egyre jobban belelát a számláinkba. Összefoglalónk a 2018-as változásokról >>

Emellett változott a korábbi javaslathoz képest a maximális adóbírság nagysága is. A társadalmi vitára bocsátott törvényjavaslatban még csak az adóhiány 100 százaléka volt az adóbírság kirívó jogszabálysértések esetén, az elfogadott törvény viszont nem változtatott a 200 százalékos mértékben, ugyanakkor több elkövetési magatartás esetére irányozza elő.

Dr. Séra Gergely, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda menedzsere kiemelte, hogy a január elsejétől hatályba lépő feltételes adóbírság kedvezmény könnyebbséget jelenthet a nehezen nyerhető, nem túl esélyes adóviták korai és költséghatékony lezárására. Ennek értelmében, ha az adózó lemond az adóellenőrzés megállapításairól hozott határozat elleni fellebbezéséről és az esedékességig megfizeti az előírt adókülönbözetet, mentesül a kiszabott adóbírság 50 százalékának megfizetése alól.

További, adóeljárásokat és adópereket befolyásoló változások

A november közepén elfogadott törvénycsomag alapján a januártól várható legfontosabb változások az ügyvédi iroda összefoglalója szerint:

  • Az új ágazati törvények teljes körűen szabályozzák az adóigazgatást, nem lesz háttérjogszabály
  • Alapelvvé vált a közérthetőség
  • 1 évben maximalizálják az adóellenőrzések hosszát
  • Megszűnik a fokozott adóhatósági felügyelet és adószám-felfüggesztés, de felfüggesztés helyett azonnal töröltethetik az adószámot például kézbesíthetetlen hivatalos irat miatt
  • Kérhető az önellenőrzési pótlék elengedése, bejelenthető az önellenőrzési szándék
  • Amennyiben az adóhatóság szakértőt vesz igénybe az adóellenőrzés során, akkor a most elfogadott törvény az adózó számára nem nyújt lehetőséget másik szakértő kirendelésére a peres szakasz során
  • Szűkülnek a védekezés keretei. Az új jogszabályok szerint a januártól az adózó bizonyos kivételektől eltekintve  sem a fellebbezés során, sem a bírósági eljárásban nem hivatkozhat új tényekre, új bizonyítékot nem mutathat be.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG