2p
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége javaslatcsomagot állított össze és eljuttatta azt az országgyűlési választáson országos listát állító pártok elnökeihez, vezető szakértőihez.

A magyar mezőgazdaság messze a termelési potenciálja alatt teljesít, még mindig nem érte el az 1989-es szintet, annak a 80 százaléka körül mozog - mondta Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Az elnök a MOSZ agrárpolitikai tézisei címet viselő javaslatcsomag fontosabb megállapításait ismertette, amelyet a szervezet eljuttatott az országgyűlési választáson országos listát állító pártok elnökeihez, vezető szakértőihez.

A politikai érdekek

Nagy Tamás emlékeztetett: az ágazat teljesítménye a rendszerváltást követően zuhant, majd az ország uniós csatlakozása után öt évig biztatóan emelkedett, majd 2009 után ismét csökkenni kezdett.

A MOSZ elnöke úgy vélte: a mezőgazdaság stabilizálódásának és növekedésének az egyik legfőbb akadálya, hogy a politika folyamatosan rátelepedett az ágazatra. Így a rövid távú célok - a politikai megfontolások - háttérbe szorították a hatékonyság, a versenyképesség, a jogbiztonság, a kiszámíthatóság és a fenntarthatóság követelményeit. A nagy mértékű bürokrácia szintén hozzájárult az ágazati teljesítmény visszaeséséhez.

Ezt javasolják

Az agrár-érdekképviselet szerint az új földtörvény káros a mezőgazdaságra, amit az állami földek "újraelosztásának" mostani gyakorlata is jelez. A MOSZ sérelmezi azt is, hogy az új földforgalmi törvény ez év május 1-je után is fenntartja a mezőgazdasági termelést folytató vállalkozások földtulajdon-szerzési tilalmát. A MOSZ az újonnan hivatalba lépő kormánytól a termőfölddel kapcsolatos mostani szabályozás érdemi felülvizsgálatát és módosítását várja.

Emellett olyan üzemszabályozási törvényt is vár, amely minden gazdálkodó számára azonos esély teremt, támogatja a legális termelést.

A mezőgazdasági termékek értékesítési biztonsága az utóbbi években jelentősen romlott. Ezért a MOSZ javasolja a mezőgazdasági termelők és az élelmiszeripari feldolgozók hosszú távú együttműködésére alapozott program kidolgozását. Továbbá szorgalmazza az ágazat szereplőinek a közteherviselésben való arányos részvételét is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG