2p
KKV
Kína történelmének eddigi legnagyobb összegű, csaknem egymilliárd dolláros bírságát szabták ki az amerikai mobiltelefon-chip gyártóra, a Qualcommra, versenyellenes üzletpolitikája miatt.

A San Diegó-i székhelyű óriáscéggel szembeni trösztellenes eljárást 2013. novemberben indították azért, hogy hagyjon fel "monopolisztikus gyakorlatával, megvédjék a piac tisztaságát és a fogyasztók érdekeit" - közölte a Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság.

Az elhúzódó vizsgálat végén megállapították, hogy a Qualcomm visszaélt piaci dominanciájával, chipjeinek licencelése során kínai vevőit hátrányosan megkülönböztető díjakkal terhelte, illetve olyan licencért is díjat számolt fel, amire a fogyasztónak nem volt szüksége.

"A Qualcomm gyakorlata akadályozta az innovációt és a technológiai fejlesztést, károsította a fogyasztók jogait és érdekeit, megsértette a kínai monopóliumellenes törvényeket" - állapították meg.

Több is lehetett volna

A büntetést a vállalat 2013. évi bevételének 8 százalékában állapították meg, ami 975 millió dollárnak (265,7 milliárd forint) felel meg. Az állami hatóság elvileg a bevétel 10 százalékáig terjedő bírságot is kiszabhat.

Az amerikai vállalat elfogadta a döntést, közleményében pedig licencelési gyakorlatának változtatására tett ígéretet. A Qualcomm folytatni akarja beruházásait Kínában. Derek Aberle, a cég elnöke azt nyilatkozta: örülnek, hogy a vizsgálat befejeződött és készek a rendkívül gyorsan bővülő 3G/4G technológia iránti igények kielégítésére. A cég egyébként már másutt is kénytelen volt hasonló vizsgálatokkal szembenézni. 2009-ben például a dél-koreai versenyhivatal 208 millió dollár megfizetésére kötelezte.

A kínai beszámolók emlékeztetnek arra, hogy az országban az elmúlt években fokozták a monopóliumellenes vizsgálatokat hazai és külföldi vállalatok körében, a trösztellenes törvény megsértőit jelentős összegekre bírságolták. A nagy külföldi vállalatok elleni eljárások nem mellékesen a belföldi vállalatok versenyképességének megerősítését is szolgálják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG