4p
KKV
Rekordszámú, összesen 5082 cég megszűnését tette közzé a cégbíróság júliusban. Ez csaknem 1100-zal, azaz 27 százalékkal több annál, mint amit az eddigi legrosszabb hónapban, 2013 októberében volt.

Ez az oka

„A mostani adatokból csak az egyszeri technikai hatások figyelembevételével érdemes következtetéseket levonni” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten igazgatója. Július óta ugyanis a Cégközlöny nem hetente, hanem naponta jelenik meg, és ezzel párhuzamosan lerövidült az egyes határozatok megszületése és közzététele közötti idő.

Cégalapítások és megszűnések negyedévenként. Forrás: Opten

„Ez korábban három–hat hét is lehetett, július eleje óta viszont akár egy héten belül is megtörténhet a közzététel, így most olyan megszűnéseket és egyéb bejegyzéseket látunk, amelyek a régebbi rendszerben augusztusra, egyes esetekben pedig szeptemberre tolódtak volna” – magyarázza az igazgató.

Egy ehhez hasonló – statisztikai nyelven zajosnak nevezett – időszakban a gazdaság folyamatait megbízhatóbban írják le az olyan arányszámok, amelyek függetlenek a technikai hatástól.

Cégfluktuáció megyénként (Opten - CFI 2014 július)

Tavaly óta trendszerűen csökken a megszűnt cégek között azoknak a vállalkozások aránya, amelyek felszámolási eljárás után jutnak erre a sorsra. „Az abszolút szám most e téren is magas, de az összes megszűnt cégen belül a felszámolás után töröltek aránya nem éri el az 50 százalékot (2456 törlés), holott tavaly ilyenkor még bő 60 százalék volt.” Az igazgató szerint ez az arányszám azért kiemelt jelentőségű, mert megmutatja, hogy a bezárt cégek közül mennyi hagy hátra olyan tartozásokat, amelyekkel az adóhatóság bevételeit apasztja, vagy más társaságok további működését veszélyezteti. 

De több a bejegyzett cég is

Júliusban 2986 új céget jegyzett be a cégbíróság, ami ugyancsak számottevő növekedés a megelőző hónapokhoz képest. „Ez ismét a technikai hatásnak tudható be, ezért fontos elmondani, hogy az új cégek között nem emelkedett azoknak az aránya, amelyek tulajdonosi vagy vezetői szinten összeköthetők korábban megszűnt cégekkel” – mondja Tóth Tamás. 
Az Opten igazgatója szerint a kormány szigorító intézkedéseinek köszönhetően az utóbbi időben visszaszorult az a gyakorlat, hogy a megszűnt cégek tulajdonosai vagy vezetői rövidesen új cégekben bukkannak fel.

„A cégvezetés és a tulajdonosok felelősségét növelő szabályok életbelépése érzékelhetően csökkentette a korlátolt felelősséggel való visszaélést. Vélhetően sokan kivárnak, a joggyakorlat kialakulása után további trendváltozások valószínűsíthetőek” – mondja Tóth Tamás.

Mi várható a jövőben?

Az előző időszakhoz képest 2014 harmadik negyedévében várhatóan még a technikai hatást leszámítva is emelkedni fog mind az alapítások, mind a megszűnések száma. Ennek következtében az adott időszakban alapított és törölt cégek számát az időszak elején rendben működő cégekéhez viszonyító Opten – Cégfluktuációs Index (Opten – CFI) értéke is enyhén növekvő értéket mutat.

Megye

Alapítások

Megszűnések

Felszámolások*

Opten – CFI

Tolna

26

42

37

11,77%

Veszprém

57

77

23

13,27%

Somogy

56

63

25

14,40%

Békés

42

58

25

14,52%

Pest

372

568

146

14,54%

Vas

46

56

30

14,58%

Csongrád

82

119

66

15,69%

Bács-Kiskun

83

192

59

16,89%

Heves

69

71

35

17,40%

Zala megye

44

108

30

18,16%

Győr-Moson-Sopron

127

167

38

18,94%

Főváros

1257

1992

590

19,12%

Hajdú-Bihar

148

156

142

19,24%

Komárom-Esztergom

74

146

15

20,77%

Jász-Nagykun-Szolnok

59

115

6

21,87%

Fejér

74

243

36

23,57%

Baranya

84

260

39

26,51%

Szabolcs-Szatmár-Bereg

122

202

59

27,31%

Borsod-Abaúj-Zemplén

125

367

66

30,94%

Nógrád

39

80

19

32,82%

ÖSSZESEN

2986

5082

1486

18,95%

*Újonnan indult eljárások

A cégfluktuációt megyék szerint vizsgálva is jól megfigyelhető a már említett technikai hatás, hiszen míg az előző hónap megyei CFI-értékei 7 és 19 százalék között mozogtak, júliusban ugyanez 11 és 33 százalék között volt. A legstabilabb megyék ebben a hónapban Tolna, Veszprém és Somogy voltak, míg a legdinamikusabban változónak Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád bizonyult, ami nagyjából megfelel az előző havi helyezéseknek.

Címkék: KKV
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG