| Ahogy a Privátbankár megírta, az első negyedéves ipari adatok csaknem 3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. Részletek >> |
A részletes márciusi ipari adatok azt mutatják, hogy a hazai ipar gyengébben kezdte az idei évet 2012-höz képest. Ugyanakkor a tavaly év végi nagy visszaesésből lassan kezdünk talpra állni, hiszen 2013 első három hónapjában rendre növekedett a kibocsátás az előző hónaphoz képest, legutóbb mintegy 0,4%-kal – mondta Hodina Péter, a K&H Bank Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.
Hodina Péter szerint, mivel a belföldi kereslet egyelőre igen visszafogott, és a gyenge európai növekedési kilátások miatt az exportban sem várható ugrásszerű bővülés, a következő hónapokban még nem számítanak az ipari termelés jelentős növekedésére. Várhatóan azonban az agrárium jó teljesítménye ebben az időszakban kompenzálhatja az ipar gyengélkedését nemzetgazdasági szinten, amit az első negyedéves GDP adatok is megerősítenek – hangsúlyozta a szakember.
Az év második felében az újabb autóipari beruházások beindulása már erőteljesebb lendületet adhat a hazai GDP-nek, amelyet a presztízs beruházások leállítása azonban mérsékelhet. Hosszabb távra tekintve leginkább a vállalati beruházások felfutása adhat tartós lendületet a hazai iparnak – tette hozzá Hodina Péter.
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




