Hirdetés
Februárban tovább emelkedett a felszámolások amúgy sem alacsony száma az építőiparban
Hirdetés
Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint nem annyira az optimizmus, mint inkább az adósságszédelgők aktivizálódásnak jele, hogy a tavalyi utolsó negyedév óta ismét emelkedik az új cégbejegyzések száma az ágazatban.Nem látszik az alagút vége az építőiparban. Míg az összes magyar céget vizsgálva az látható, hogy a felszámolások növekedési üteme jelentősen lelassul, addig az építőiparban februárban 15,3 százalékkal több céggel szemben indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban.
| Nézze meg választási rovatunkat és értékelje Ön is a miniszterelnök-jelölteket! |
A felszámolások stabil növekedése a stratégiai igazgató szerint azt jelenti, hogy a kilábalásnak nincsen nyoma az ágazatban, legfeljebb arról beszélhetünk, hogy lassul a lecsúszás üteme.
Ezt azt értékelést támasztják alá a végelszámolási adatok is. Februárban a tavalyinál 23 százalékkal több, összesen 205 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, míg az elmúlt három hónapot összevetve az egy évvel korábbi hasonló időszakkal 35 százalékos emelkedés adódik. „Ez lényegesen elmarad a 2008-ról 2009-re bekövetkezett 63 százalékos növekedéstől, ám ez sovány vigasz” – véli az Opten stratégiai igazgatója.
Az igazgató szerint aprónak tűnő, de fontos különbség más ágazatokkal szemben, hogy az építőiparban az elmúlt három hónapban nem csökkent, hanem kis mértékben bár, de emelkedett az újonnan bejegyzett cégek száma. Ilyen körülmények között, csökkenő megrendelésállományok mellett, az lenne logikus, ha kevesebb cég alakulna, ami a gazdaság egészét nézve tapasztalható is. Itt azonban nem ez a helyzet: „Az építőiparban tavaly szeptemberig lanyhult a cégalapítási kedv, az elmúlt öt hónap azonban már növekedést hozott. Mivel a gazdasági helyzet ezt nem indokolja, sajnos fennáll a veszélye a csalárd csődök elszaporodásának” – figyelmeztet az Opten igazgatója.
A hét kérdése:
Önnek mi lenne az első lépése kormányfőként? Szavazzon!
Módosulnak az építési közbeszerzések szabályai
Csak esik, csak esik az építőipar
Áprilisban leállhat a metróépítés
A forint menti meg a haldokló ingatlanpiacot?
Leálltak a lakásépítések
Lovász Márton
Privátbankár
Hirdetés
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
2012. február 12., 10:35
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés





