2p
KKV
A felzárkózó térségek vállalkozásait vizsgálta az EBRD legfrissebb tanulmányában. A problémák maradtak, de van, ahol látni a javulást.

Az EBRD londoni székhelyén csütörtökön bemutatott 42 oldalas vizsgálati jelentés a tágabb értelemben vett európai felzárkózó térség több mint 15 ezer vállalatvezetőjének véleményét összegzi. A kétévi munkával összeállított tanulmány szerint a felmérésébe bevont cégvezetők a legnagyobb egyedi problémaként az árnyékgazdaság által támasztott tisztességtelen versenyt jelölték meg.

A jelentés szerint ugyanakkor Magyarországon az előző hasonló felmérésben kimutatott 49 százalékról 13 százalékra - a közép-európai EU-térségen belül a legalacsonyabbra - csökkent az "informális" gazdaság versenyére panaszkodó cégek aránya.

A vállalkozások csaknem egyharmadánál jelentette az árnyékgazdaság a legnagyobb problémát. A leginkább akadályozott országok pedig Azerbajdzsán és Szlovákia.

A második leginkább hátráltató tényező a felzárkózó európai térségben a pénzügy: Örményország, Horvátország, Oroszország és Mongólia vállalatai szenvednek a pénzhiánytól, azonban elmondható, hogy a vizsgált időszakban kevesebb cég vett fel hiteleket, mint az azt megelőzően vizsgált időszakban.

A kutatásban megjegyzik, hogy ez a visszaesés annak is betudható, hogy a cégek hiteligényeit elutasították, vagy annyira bizalmatlanok, hogy nem is fordulnak hitelért.

A harmadik legnagyobb probléma az áramellátás. Európában magas árakra, Kelet-Ázsiában pedig hiányos infrastruktúrára és a kimaradó szolgáltatásokra panaszkodnak, főleg albán, tádzsikisztáni és üzbég cégek.

A mostani vizsgálat három legégetőbb problémája megegyezik a 2008/9-ben végzett kutatás eredményeivel, csak a dobogókon  cserélődtek a pozíciók. Ennek ellenére volt olyan terület, ahol javulást tapasztaltak az EBRD kutatói.

Bíróság, bürokrácia és jó munkaerő

Az elmúlt öt év adatai alapján a megkérdezett cégvezetők úgy vélik, hogy sokkal lazább lett a vállalkozásokhoz köthető jogrendszer. Ezek leginkább állami beavatkozásoknak köszönhetők, amelyek azonban elvártak az uniós jogharmonizáció kapcsán.

A gazdasági világválság lassú lecsengésével az elvándorolt munkaerő is kezd visszatérni az felzárkózó anyaországokba. A tapasztalatok szerint könnyebb lett szakmailag felkészült munkaerőt találni ebben a régióban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG