3p
Megnyílt az idei repülési főszezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton.

Elsőként a Lufthansa Regional Frankfurtból érkező Canadair Jet repülőgépe landolt, fedélzetén 77 utas érkezett Magyarországra. A gép a hévízi Mutsch Ungarn Reisen Kft. (MUR) szervezésében érkezett, amely 14. éve közlekedtet németországi járatokat a Balaton melléki repülőtérre.

Idén még többen jöjjenek!

A repteret üzemeltető hévízi önkormányzat polgármestere, Papp Gábor a szezonnyitás alkalmából elmondta: a sármelléki légi kikötőben tavalyi 33 ezer utas fordult meg, ezt a számot idén is tartani szeretnék, lehetőség szerint néhány ezerrel még növelnék is.

Frankfurtból a repülési szezon végéig, október közepéig heti rendszerességgel érkeznek járatok. A nagygépes repülési szezon folyamán további német városokból - Hamburgból, Berlinből, Düsseldorfból és Friedrichshafenből - az osztrák InterSky légitársaság gépei közlekednek majd Sármellékre heti, illetve kétheti járatokként. Májustól - az idén először - a svájci Zürichből összesen hét alkalommal, kéthetes időközönként ugyancsak közvetlen járatokat várnak Sármellékre a MUR jóvoltából - közölte a polgármester.

Wellnessre vágynak

Elmondása szerint elsősorban német nyelvterületről érkeznek vendégek a nyugat-dunántúli fürdőhelyekre, Hévíz mellett Zalakaros, Sárvár és Bük gyógy- és wellness-szállodáit keresik fel. A szervezők a csomagajánlatok mellett nagy számban értékesítenek csak repülőjegyeket is az utazni vágyók számára.

A repülőtér üzemeltetéséhez azonban jobbára csak a hévízi szolgáltatók járulnak hozzá, valamint a napokban megérkezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól az az 50 millió forint, amelyet a tavalyi működtetés támogatásaként kapott a hévízi önkormányzat.

Idén is jönnek az oroszok?

A Hévíz-Balaton Airporton tavaly összesen megfordult 33 ezer utasból több mint 16 ezer orosz volt, 11 ezren pedig Németországból érkeztek. Az orosz kül- és belpolitikai helyzet miatt azonban az orosz Utair légitársaság a meghirdetett menetrenddel ellentétben a nyár közepéig törölte valamennyi idei sármelléki járatát, az újraindulásról folyamatosak az egyeztetések.

Tárgyalnak az idén is egy prágai összeköttetés indításáról, illetve svéd és norvég charterek érkeztetéséről. A napokban pedig az Egypt Air képviselőivel egyeztettek arról, hogy nemcsak utas-, hanem áruszállító repülőgépek indítása is elképzelhető a Sínai-félsziget és Sármellék között.

A Hévíz-Balaton Airport idei forgalmában szintén újdonság a júniusban induló törökországi charter a Green Travel szervezésében. Az Antalyába induló magyar utasok mellett a repülőtér üzemeltetői egy beutazó járat indítását is remélik Törökországból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG