1p
Egyre tudatosabban vásárolunk, amihez az elmúlt években a kereskedők is alkalmazkodtak. Bár több ezer boltot zártak be, így is több olyan lett, ahol kifejezetten csak egyféle terméket tudunk megvenni. Rossz hír a vidékieknek, hogy azok, akik költekezni akarnak, nehezebb helyzetben vannak, mint a budapestiek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint tavaly év végén közel 154 ezer árusítóhely volt Magyarországon. Az elmúlt évekre visszatekintve az egyes szakterületeken kisebb-nagyobb mozgások egyaránt megfigyelhetők, összhangban a fogyasztói szokások és a piac változásaival. A válság előtti időszakban 165 ezer helyen lehetett vásárolni, ami 10 ezer üzlet megszűnését jelenti, néhány év alatt - derül ki az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) felméréséből.

Az élelmiszerüzlet nem vész el, csak átalakul

Az élelmiszer-kereskedelemben elsősorban a pályaváltás volt jellemző, így  30 ezerről 25 ezerre csökkent a vegyesboltok száma, miközben a szaküzleteké (zöldség, hús, pékáru) 15 ezerről 20 ezerre nőtt. A közelmúltbeli tulajdonosváltások ráadásul itt mozgatták meg legjobban a hálózati rendet.

Nyomulnak a kínaik

Csökkent a textil-, ruházati üzletek száma, 28 ezerről 25 ezerre, ráadásul úgy, hogy közben egyre nagyobb teret nyertek az ázsiai piacok és üzletek. Becslések szerint az ilyen jellegű üzletek között jelenleg legalább 5 ezer kínai, ázsiai ruházati üzlet működhet, vagyis legalább minden ötödik eladott ruha, Ázsiából származik. Az OKSZ szerint az ázsiai piacok súlya azonban ennél sokkal nagyobb, mivel sok ruházati boltos náluk szerzi be árukészletét.

Az elmúlt évek visszaeső fogyasztásának következménye a bútor, háztartási cikkek üzletszámának csökkenése is. Ugyanakkor nőtt a használtcikk-üzletek száma, jelenleg több mint 7 ezer működik országszerte.

Többen is dupláztak

Az internet is hatással volt arra, hogy egyes üzletek helyzete hogyan alakul. Megduplázódott például a telekommunikációs szaküzletek száma, jelenleg 2 ezer tevékenykedik a kereskedelemben. Több mint 2 ezer sportszerszaküzletben lehet vásárolni, ahol szintén közel kétszerese az értékesítőhelyek száma a korábbi évekénél, ami feltehetően a sportosabb életmóddal függ össze.

A nagy vesztes a könyvesbolt, számuk jócskán csökkent, 3500-ról 1500-ra. Vagyis az könyvesboltok csaknem 60 százaléka húzta le végleg a rolót.

Budapesten könnyebben lehet költeni a pénzt

A települések üzlethálózatát tekintve az elmúlt években a fővárosban  nőtt az üzletek száma, összesen több mint 2 ezerrel, jelenleg 35 ezer helyen vásárolhatnak az itt lakók és az átutazók. A többi településen csökkent a vásárlóhelyek száma, legnagyobb mértékben a községekben, ahol 25 ezer bolt helyett jelenleg már csak 20 ezer fogadja a vásárlókat.

A vásárlóhelyek alapterülete az elmúlt években közel félmillió négyzetméterrel nőtt, jelenleg 18 és fél millió négyzetméter. Az alapterület bővülésének megfelelően - miközben az üzletszám csökkent az elmúlt években - nőtt az üzletek átlagos alapterülete, a kereskedelem egészét tekintve ez jelenleg 121 négyzetméter. Ebben a garázsbolt és a hipermarket is benne van. Az alapterület gyarapodása az új üzletek építésének köszönhető.

100 emberre jut 1 vállalkozás

A kereskedelemben közel 104 ezer vállalkozás üzletében, áruházában lehet vásárolni. Ezen belül azoknak az üzletláncoknak a száma, akiknek 20-nál több üzletük van, alig változott az elmúlt években, tavaly év végén 144 ilyen hálózat volt, mintegy 10 ezer üzlettel.

A kisebb vállalkozások száma néhány ezerrel csökkent. A legkisebb, egy üzletben tevékenykedő vállalkozások száma 81 ezer - ez szintén kevesebb a korábbi évekhez képest -, ami a kereskedelmi vállalkozások legnagyobb tömegét jelenti.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
Vásárló Közös megegyezéses válás: gyors és konfliktusmentes út a különváláshoz
Márkázott tartalom | 2026. május 30. 12:00
A válások során sok pár találkozik azzal a dilemmával, hogy békés úton, közösen egyezve bontják fel a házasságukat, vagy inkább peres útra terelik az ügyet. Az első lehetőség számos előnyt hordoz magában, amit érdemes alaposan megfontolni. Az utóbbi években a közös megegyezéses válás egyre népszerűbbé vált, nem véletlenül. De mi áll ennek a trendnek a hátterében?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG