4p
Az előző kormányzati ciklusban az egészségügyi kiadások közül jelentősnek számító gyógyszerkassza megnyirbálása már megtörtént, 28 százalékkal fizet többet a lakosság, mint korábban. A támogatási kulcsok, a változó nevű és gyártójú termékek olyan áttekinthetetlenek, hogy könnyű elhitetni a választókkal, az ő érdekükben történik minden.

A Policy Agenda szerint a 2011-es Széll Kálmán Tervben, és az ennek alapján az Európai Unió számára készített Konvergencia Programban a kormány azt vállalta, hogy rendkívül drasztikus, 120 milliárd forint feletti forráskivonást hajt végre a gyógyszerkasszában.  Ez azt jelentette volna, hogy a támogatási rendszer kiadásának (a gyógyszer árához adott támogatás a lakosság számára) és a bevételének (gyógyszergyártók és forgalmazók befizetései) egyenlegében ekkora összeget kellett volna megtakarítani.

A valóságban azonban 78 milliárd forint lett a csökkentés mértéke. Sőt ebből 24 milliárd forint nem is igazi mérséklés, hiszen a kormány az egyik zsebéből (gyógyerkassza kiadásai) a másikba (tételes elszámolás alá eső gyógyszerek) pakolta át ezt az összeget. Így a kabinet a vállalásainál kevesebbet, 54 milliárd forintot tudott megtakarítani.

Hogyan érinti ez a lakosságot?

A gyógyszer-támogatási rendszer bonyolultsága „könnyű terep” ahhoz, hogy a kormány intenzív, célzott kommunikációval elfedje a forráskivonást – írja a Policy Agenda. Egyrészt folyamatos versennyel rákényszeríti a cégeket az ár csökkentésére, aminek következtében rövid időn belül változhat a beteg által kapott legolcsóbb gyógyszer gyártója, neve.

Másrészt a forráskivonást könnyű úgy is tálalni, hogy ez nem megszorítás, hanem egy tudatos lépés ahhoz, hogy rákényszerítsék a cégeket az alacsonyabb árszintű, olcsóbban árult gyógyszerekre, vagyis ugyanaz a termék, szolgáltatás kevesebbe kerül az államnak. A többféle támogatási kulcsok, azokon belüli termékek olyan áttekinthetetlenek, hogy ezt a kommunikációs trükköt könnyű elhitetni a választókkal.

Itt vannak a számok

Valójában mi is történt? A gazdasági válság kezdetekor, 2008-ban az egy lakosra jutó támogatás mértéke 32 448 forint volt. A kormányváltás évében, 2010-ben már 35 721 forint jutott állampolgáronként, majd ez 2013-ra már csak 29 922 forintot tett ki. Ez 16 százalékos csökkenést jelent.

(Policy Agenda)

A KSH kiskereskedelmi adatai alapján 2010-ben egy főre 40 600 forintot költött a lakosság gyógyszerre, gyógyászati cikkre, míg 2013-ben 45 600 forintot, ami 12 százalékkal magasabb kiadás. Így tehát miközben 2010-hez képest többet költöttünk gyógyszerekre, addig az államtól kapott támogatás egy lakosra jutó mértéke csökkent. Figyelemre méltó, hogy az adatok szerint megnőtt az a típusú gyógyszer, vagy gyógyászati cikk fogyasztása, amely kívül esik az állam által támogatott körön.

Mi történt a környező országokban?

Az OECD adatai alapján megnézték, hogy 2008-hoz képest hogyan reagáltak a Visegrádi-országok kormányai. Eszerint hat százalékkal csökkentette 2008-hoz képest Magyarországon az állam az ilyen jellegű kiadásait, miközben 22 százalékkal nőttek a háztartások ezen a téren jelentkező ráfordításai. Ekkora forráskivonást egyik ország sem hajtott végre, ugyanakkor csak Magyarországon nőttek a lakosság terhei 20 százalék feletti mértékben. Ennek a plusz tehernek 81 százaléka 2010-hez képest keletkezett, amikor is két év alatt (2010-2012 években) 17 százalék feletti mértékben költött többet ezen a területen a lakosság.

(Policy Agenda)

 

A kormány reformja az egészségügy területén a gyógyszerkassza kiadásainak szűkítésével kezdődött 2011-ben. Ennek hatására a költségvetés helyzete ugyan mintegy 50 milliárd forinttal javult, de jelentősen megnőttek a lakosság terhei. Az egészségügyi kiadások, nevezetesen a gyógyszerre fordított támogatások csökkentése területén élenjárók vagyunk a versenytársainknak számító Visegrádi-országok között – fejezi be a Policy Agenda.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG