Hirdetés

Google-adó: Sarkozy nekimegy az óriásnak

2010. január 08., 12:27

"Google-adón" keresztül akar részesülni az internetes reklámokból származó hatalmas bevételekből a francia állam

Hirdetés
"Google-adón" keresztül akar részesülni az internetes reklámokból származó hatalmas bevételekből a francia állam, Nicolas Sarkozy elnök már kormánybizottság felállításáról is döntött

A bizottság mellett a pénzügyminisztérium feladata lesz megállapítani, hogy milyen mértékben lehet megadóztatni a keresőoldalakon és a portálokon megjelenő reklámok által termelt bevételt. "Ezeket a cégeket ott adóztatják meg, ahol székhelyük van, pedig a mi reklámpiacunkból hasítanak ki részt. Az adómenekülés e fajtája igen sajnálatos" - mondta csütörtökön Sarkozy.

Az államfő emellett síkra szállt azért is, hogy a versenyfelügyelet vizsgálja felül a Google amerikai internetes óriás domináns piaci helyzetét. Továbbá bejelentette: a fiatalokat támogatott ajánlatokkal akarja rászoktatni a fizetős zeneletöltésre. Ennek megvalósításához nyárig megjelenik az a zenekártya, amellyel a fiatalok kedvezményes áron vásárolhatnak zenéket a világhálón. A fennmaradó költségeket az állam vállalja magára. "Újra rá kell szoktatni a fiatalokat arra, hogy a zene nincs ingyen. A zeneletöltés jó befektetés" - vélekedett Sarkozy.

Az elnök ugyanakkor szeretné, ha a könyvekre, filmekre és CD-ékre kiszabott adó csökkenne, szerinte ugyanis nem tartható, hogy egy nyomtatott könyv eltérő adózás alá esik, mint egy virtuális kötet.

Svájc bepereli a Google-t  
Nexus One: megjelent a Google-mobil  
Éjszaka csúcsra járatjuk az internetet  
Kínában is falba ütközött a Google 

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap

2012. május 25., 17:00
Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap

Görögországban leálltak a 130 milliárd eurós hitelprogramhoz kapcsolódó reformok - írta a Süddeutsche Zeitung. A német lap szerint az átmeneti kormány csaknem teljesen cselekvésképtelen, a februárban elfogadott hitelprogramhoz kapcsolódó előírásokat pedig egyáltalán nem tudja teljesíteni. Leállt például a privatizáció, ami önmagában is milliárd eurós nagyságrendű lyukat üt a költségvetésben.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook