1p
A Bizottság elemzése szerint 2002 és 2010 között a kkv-t teremtették az új uniós álláshelyek közel 85 százalékát, a szektoron belül a mikrovállalkozások területén regisztrálták a legtöbb új álláshelyet. Az eredmények alapján a válság minden szegmensben éreztette a hatását, a vállalatok azonban a negatív hatások ellen sikeres innovációval tudnak védekezni.

Az Európai Bizottság legfrissebb közleménye szerint 2002 és 2010 között a kis- és középvállalkozások biztosították az új munkahelyek 85 százalékát az Európai Unión belül. Ez a magas arány jelentősen meghaladja az összes foglalkoztatottakból a kkv szektorra eső 67 százalékos arányt. A vizsgált időszak alatt a nettó foglalkoztatottság az unió országainak körében átlagosan 1,1 millió új munkahellyel bővült évente.

A kkv szektort ezen időszak alatt átlagban 1 százalékos foglalkoztatottság bővülés jellemezte, míg a nagyobb vállalatok esetében a bővülés csak 0,5 százalékot ért el. Szektoronkénti bontásban egyedül a kereskedelmi szektor lóg ki a sorból, ahol az új álláshelyek száma a kis- és középvállalkozásoknál 0,7 százalékkal bővült, míg a nagyvállalatok esetében 2,2 százalékkal növekedett. A nagyvállalatok foglalkoztatási rátájukat elsősorban az értékesítés, és a gépjárművek javítása, valamint karbantartása területén növelték.

A kkv szektoron belül a mikrovállalkozások szegmensben regisztrálták a legtöbb új álláshelyet, közel 58 százalékot. A mikrovállalkozások mellet, az új vállalatok is nagy szerepet játszottak a munkahelyteremtésben. A szolgáltatások területén tevékenykedő újonnan létrehozott vállalatok a negyedét adták az új munkahelyeknek.

Antonio Tajani, az Ipar- és vállalkozáspolitikáért felelős bizottság alelnöke elmondta, hogy ezekben az unió számára kritikus időkben jól látható, hogy a kisvállalkozások megerősítették szerepüket a munkahelyteremtésben. Hozzátette, hogy a kis- és középvállalkozások kulcsszerepet töltenek be a gazdasági növekedés helyreállításában.

A tanulmány szerint a válság minden vállalati szegmensben éreztette a negatív hatását, különösen a mikrovállalkozások veszélyeztetettek. A 2009/2010-es válság hatására a kkv szektor állásainak száma átlagosan 2,4 százalékkal csökkent, míg ugyanez az arány a nagyvállalati szegmensben 0,95 százalékos volt. 2010 a foglalkoztatás alakulását továbbra is negatív kilátások jellemezték, 2011-re azonban a várakozások kisebb mértékben javultak.

Az elemzés szerint az innováció fontossága sem elhanyagolható tényező, mivel az innovatív vállalkozások gyakrabban növelik foglalkoztatottságukat és a foglalkoztatottság növekedése is gyorsabb az esetükben. Nem utolsó sorban a felmérés kiemeli, hogy az innovatív vállalkozásokat kevésbé sújtotta a gazdasági válság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG