1p
KKV
Demján Sándor érdekeltségei arra számítanak, hogy az augusztus végén esedékes bírósági döntés után már érvényesíteni tudják többségi tulajdonosi jogaikat az orosz állami lottót üzemeltető cégben, az Orglot Kft.-ben - közölte Kézdy György, az igazgatótanács magyar tagja egy moszkvai sajtótájékoztatón.

A Demján üzleti csoportot képviselő üzletember ismertette: bár az Orglot Kft. február 22-i közgyűlésén leváltották az Oroszországban bejegyzett cég vezérigazgatóját és igazgatótanácsát, a részvények 47 százalékával rendelkező kisebbségi tulajdonos, a Convers Sport a döntést több bíróságon is megtámadta, és azóta sem engedi érvényesíteni a többségi tulajdonosok jogait.

Demján Sándor érdekeltségei - a Magyarországon bejegyzett Orglot Hungary Zrt. és a Cipruson bejegyzett Megatrust Holdings - az ügyben másodfokon is pert nyertek. A kisebbségi tulajdonos azonban nem engedte be a többségi tulajdonosok képviselőjét az augusztus 4-én tartott részvényesi közgyűlésre. Az esetről közjegyzői okirat is készült. A többségi tulajdonosok megvárják a harmadfokú bírósági döntést, amely várhatóan augusztus 27-én születik meg, és ha az is a javukra dönt, akkor végképp eltávolítják a jelenlegi, kisebbségi tulajdonos által támogatott vezetést. Az orosz Orglot Kft.-ben a Converse Sport a részvények 47 százalékával rendelkezik, 2 százalékkal pedig az orosz Roman Palajev.

Kézdy György elmondta: a Convers Sport tulajdonosait nem ismerik, egyben azzal indokolta az orosz lottót üzemeltető cég helyi vezetésének eltávolítását, hogy működésük miatt az Orglot jóval kisebb bevételt könyvelt el az utóbbi két évben, mint amilyet elérhetett volna. Kisebb mértékű volt a fejlesztés is, kevesebb játékot indítottak be.

A külföldi tulajdonosok, elfogadva a kisebbségi tulajdonos ajánlását, 2009-ben adták át a cég szervezését a helyi, orosz irányításnak. A magyar üzletember tájékoztatása szerint az orosz lottót üzemeltető cég a lényeges döntésekben sem kérte ki a többségi tulajdonosok véleményét. Fontos szerződéseket úgy kötöttek meg, hogy sem a tulajdonos, sem az igazgatótanács tagjai sem ismerik ezeket, ezért azt feltételezik, hogy az Orglot Kft. vezetése lényeges tevékenységeket kiszervezett a cégből - mondta Kézdy György.

Hangsúlyozta: 2010-ben az orosz számvevőszék megállapította, hogy az orosz állam többletbevételhez jutott, mert az Orglot Kft. lényegesen többet fizetett be a költségvetésbe, mint azt gazdasági tevékenysége indokolta. A cég tehát nem tartozik az orosz államnak, azaz a sport és ifjúsági minisztériumnak, amellyel az állami szerződést megkötötték. A Demján-csoport képviselője kitért arra, hogy az Orglot Kft.-t a kisebbségi tulajdonos eddig nem finanszírozta. A többségi tulajdonosok, azaz Demján Sándor érdekeltségei azonban már több mint 200 millió dollárt fektettek be az orosz szerencsejáték fejlesztésébe.

Az orosz Orglot társaságot, amely a legnagyobb orosz lottót, Goszlottót üzemelteti, a Gazprombank 2006-ban hozta létre a sport támogatására. Demján Sándor 2008-ban szerezte meg az Orglot 51 százalékos tulajdonrészét. Külön erre a célra alapította meg az Orglot Hungary Zrt.-t, amely ma a részvények 26 százalékát birtokolja, a Cipruson bejegyzett Megatrust Holding pedig 25 százalékot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG