3p
KKV
Világszerte 200 ezer robot kezdte meg működését 2014-ben - ez 15 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Magyarországon kevesebb robotot értékesítettek, pedig enélkül nem valószínű hogy megtartható a versenyképesség. Szakértők szerint nálunk is jobb évek jöhetnek.

Így lepik el a robotok a világot

A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) adatai szerint világszerte növekvő trendet mutat az ipari robotok iránti igény. 2014-ben a jelentések szerint több mint 200 ezer ipari robotot telepítettek a világon. Ez 15 százalékkal több a 2013-asnál.

 

 

Az IFR szakértői szerint 2015 és 2017 között az ipari robotok globális értékesítése évente körülbelül 12 százalékkal fog növekedni. 2017 végére a gyárak szerte a világban 2 millió robotnak adnak majd otthont, és a megrendelések jelentős része az autóiparból érkezik majd. Az ipari robotokba való befektetés az elektromos és elektronikai iparban, a műanyag-, élelmiszer- és italgyártásban, valamint a gyógyszeripari, fém- és gépgyártási szektorokban is növekedni fog.

Egy érdekes chart az IFR jelentéséből: Ázsia (Kína vezérletével) elképesztő tempóban üzemeli be a robotokat, számuk nagyjából négy év alatt megduplázódik.

Már megint kezdünk lemaradni valamiben?

A Szövetség adatai szerint 2013-ban Magyarországon – az előző évhez képest visszaesést jelentő – 555 robotot értékesítettek, amit a megrendelések csaknem minden iparágban jellemző csökkenése okozott. A legfőbb vásárlóerő 2013-ban is az autóipar volt, nagyjából 50 százalékos részesedéssel. Noha 2013-ban mérséklődött a robotok értékesítése Magyarországon, a szakértők 2014 és 2017 között a robotok telepítésének növekedését várják.

Robotok nélkül nincs versenyképesség

Jesper Sonne Thimsen, az Universal Robots közép-kelet-európai régiós értékesítési menedzsere szerint optimisták a kilátások a robotizálás globális növekedését illetően. A társaság szerint a közép- és kelet-európai országokban – Magyarországot is beleértve – lehetséges a robotizálás további növekedése. Ez tulajdonképpen előfeltétele a nemzetgazdaság jelenlegi versenyképessége fenntartásának. Ez különösen olyan ágazatokra vonatkozik, mint az autó-, elektronikai és élelmiszeripar, az ital- és a fémgyártás - írják közleményükben.

A rugalmas könnyűipari robotok, melyek megfizethetőek és amelyeket könnyű használni, hozzájárulhatnak a termelési költségek csökkenéséhez és a versenyképesség növekedéséhez a dán ipari robotgyártó vállalat szerint.

Címkék: KKV
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG