2p
KKV
Magyar tervező, a 31 éves Policsányi István nyerte meg az egyik legrangosabb formatervezési díjat, a Red Dot Design Concept Award Best of the Best elismerését.

Mi az a Red Dot Award?

A design világában a Red Dot Award jelenti a legrangosabb elismerést minden évben. A tervezők és gyártók három elkülönült versenyben mérkőznek meg egymással: az adott évben termelésbe és kiskereskedelmi forgalomba került termékek terén, a termékkommunikáció és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások területén, valamint a formatervezési koncepciók és gyártmánytervek kategóriájában.

Policsányi István ez utóbbi témakörben nyerte meg a legnépszerűbb és ezért legnépesebb kategória, a Mobility (mozgásban) fődíját. Ebbe az osztályba járművekkel és munkagépekkel lehet nevezni.

A benyújtott pályamű címe „New Voyage Experience Accessible to Everyone”, mely egy 80 személyes, balatoni közforgalmi hajózására tervezett típus terve.

A Balatonra tervezve

A formaterv mellett komoly hajózási számítások igazolják a hajótest ideális kialakítását: a törzs a Balatonhoz hasonló sekély tavakhoz optimalizált vízvonalat kapott és olyan belső bordázatot, amely segítségével a hajó sérülése nélkül elviseli a szűk kikötőkben alkalmazott hajózási manővereket, mint pl. a kikötött hajóorr segítségével történő átfordulást. Mindemellett karbantartása is egyszerű, mert a hajómotorokat a hajófelépítmény megbontása nélkül ki lehet emelni a testből.

Mindenkinek elérhető

Az igazi újdonság azonban az utastérben található. A hajó teljes átjárást és betekintést biztosít utasainak.

A hajóra bármilyen vízállás mellett külső segítség nélkül felszállhatnak azok az utasok is, akik kerékpárral vagy babakocsival érkeznek, vagy akár a kerekesszékkel élő emberek is. A fedélzeten az utasszékek elrendezése az igények szerint egyszerűen átalakítható, például az utaslétszámnak megfelelően.

Már csak pénz kellene...

A terv első változata a balatoni közcélú hajózási társasággal történt egyeztetések alapján készült, de ők később más, gyorsabb megoldást kerestek az akkori hajóhiány orvoslására, így a mostani továbbfejlesztett koncepció megvalósításához Policsányi István tervező és mérnök társa Köves Gergely, az EMBER Industrial Design csapata új befektetőket keres.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG