A társaság közleménye szerint ezt elsősorban a cégvagyon egy részének eladásával sikerült elérni, amely az idei profit csökkenésére számít az alacsonyabb energiaárak és a kisebb energiafogyasztás miatt Európában.
Ahogy arról a Privátbankár is beszámolt, a magyar állam a Magyar Villamosműveken keresztül megvásárolja az E.On gázüzletágát. Az adásvételt egyébként a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálja, amely hónapokig is eltarthat. Részletek >>
Németország legnagyobb energiacsoportjának szerdai közlése szerint az adózott eredmény 2,15 milliárd euróra nőtt a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 1,71 milliárd euróról. A javuló eredményhez több mint 900 millió euróval járult hozzá a vagyoneladásokból származó bevétel.
Az EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredmény 5,1 százalékkal 3,58 milliárd euróra csökkent, de meghaladta az elemzői várakozásokban szerepelt 3,43 milliárd eurót.
Az E.On az idei évre 9,2-9,8 milliárd euró EBITDA eredményre számít, ami mintegy 15 százalékos csökkenés tavalyhoz képest.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




