4p
KKV
A Fővárosi Bíróság elrendelte az Arcadom Zrt. építőipari vállalat felszámolását. A menedzsment és a tulajdonosok még megkísérelnek egy felszámolási egyezséget létrehozni - amennyiben ebben minden hitelező partner lenne -, és ezzel a társaság megszüntetését elkerülni. Ha ez nem sikerül, Demján Sándor magánvagyona terhére jelentős részben kártalanítja a befektetőket - közölte a társaság.

A cégvezetés a közlemény szerint éppen egy érdemi és konstruktív egyeztetés közepén tartott a finanszírozó Raiffeisen Bankkal, amit a bírósági döntés most megszakít. A banki hiteltartozás összege a Raiffeisen Bankkal szemben 3,4 milliárd forint, amely a hitelszerződésben rögzített garanciák, biztosítékok alapján előnyösen rangsorolt. Más banki tartozása nincs a vállalatnak. Nincs a cégnek bértartozása és a bérek utáni járuléktartozása valamint állami adótartozása sem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vagy az önkormányzatok felé.

Bezzeg, amikor nem fizettek...

A közlemény emlékeztet arra: Demján Sándor közvetett tulajdonosként több cégén keresztül, saját vagyonából 8 milliárd forint finanszírozást biztosított az Arcadom Zrt. és leányvállalatai túléléséhez az elmúlt években - akkor is, amikor a vállalat megrendelői nem, vagy késve fizettek -, ennyi veszteséget már átvállalt. Ezzel a társaság a cég tartozását 960 millió forintra vitte le a külső szállítók, alvállalkozók felé. 

Ha a debreceni villamosvonal-építés Arcadomot megillető kifizetései - a projekt Európai Uniós finanszírozású - megtörténnek, abból közvetlenül az ottani alvállalkozókat fizeti ki a cég, így további 250 millió forinttal csökken a tartozása külső beszállítói felé.

Ha nem sikerül

Amennyiben a felszámolási eljárás folyamán nem sikerül felszámolási egyezséget létrehozni, Demján Sándor "a VOSZ elnökeként és felelős, etikus befektetőként úgy döntött, hogy magánvagyona terhére, jelentős részben kártalanítja a vállalat felszámolása miatt beragadt hazai beszállítókat" - áll a cég közleményében. 

Az építőipari felszámolások gyakorlatában általában a felszámolási törvény által előírt 2 éves lezárási időszak végén, az úgynevezett F soros, nem biztosított hitelezők, beszállítók követeléseik átlagosan alig 5 százalékát kapták meg az elmúlt években. 

Demján Sándor ezzel szemben a felszámoló biztos által visszaigazolt követeléseket egy faktorcégen keresztül, 70 százalékos tőkeértéken kifizeti. A követelésvásárlási szerződés ki fog térni arra is, hogy ha a felszámolási eljárás során, annak végeztével a megindított, vagy megindításra kerülő perekből, eszközértékesítésekből további pénzeszközök maradnak a nem biztosított hitelezőknek, akkor akár 100 százalékban is pénzükhöz juthatnak a hazai vállalkozók.

Példát akar mutatni

Hozzáteszik, Demján Sándor a kártalanítási összeget, vagyis a finanszírozást a faktorcég követelésvásárlásához saját vagyonából biztosítja, "azt is remélve, hogy ezzel példát tud adni más vállalkozóknak, cégtulajdonosoknak". Hozzáteszik, korábban sem más magántulajdonos, de az állami cégeknél maga az állam sem vállalt át beszállítóktól veszteséget a felszámolások során.

A kártalanítási folyamat koordinálására Demján Sándor - az egyébként általa az Euroinvest Zrt. vagyonkezelésével megbízott - Boródi Ferencet kérte fel személyes megbízottjaként. 

A több mint 650 korábbi alvállalkozó, beszállító közvetlenül is értesítést fog kapni a folyamatról a gyors lebonyolítás érdekében. A hitelezőknek a felszámolási törvény értelmében 40 napjuk van arra, hogy követeléseiket a felszámoló szervezet felé bejelentsék. Ezt követően a visszaigazolt követelések tulajdonosaival azonnal kapcsolatba lépnek, akár a felszámolási egyezséggel kapcsolatban, akár követeléseik kivásárlásával lesz teendőjük - ismerteti közleményében az Arcadom.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG