3p
KKV
Az építőipar előző évhez mért teljesítménye kedvező, de az adatok csökkenő dinamikát mutatnak, erre utal a júliusban kötött új szerződések volumenének visszaesése. Az építőipart továbbra is elsősorban az állami beruházások húzzák.

A tavalyi év azonos időszakához mérten lényeges, a szektor egészére nézve 17,5 százalékos növekedést mutat az építőipar júliusi termelési értéke, így folytatódott a 2012 év eleje óta tartó egyenletes bővülés - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal. Fix bázison mérve az egyéb építmények építményfőcsoport jelentősen, közel 25 százalékkal meghaladta a 2010-es átlagot, az épületek építése építményfőcsoportban pedig a termelés májusra elérte azt. Azóta azonban utóbbi építményfőcsoportban fix bázison kismértékű visszaesés következett be. Ennek egyik oka lehet, hogy 2014-ben befejeződött, jelentős állami projektek hatása már nem érzékelhető. 

Aggasztó előjel lehet azonban, hogy a júliusban kötött új szerződések volumene 17,8 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.

Az állami beruházások híznak

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint az építőipart továbbra is elsősorban az állami beruházások húzzák. Felhívta a figyelmet arra is: az adatok azt jelzik, hogy elkezdett lassulni az építőipar növekedése, az új rendelések állománya is jelentősen, 17,8 százalékkal kisebb volt júliusban az előző év azonos időszakinál.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke szerint az építőipar előző évhez mért teljesítménye magas, de Koji László is kiemelte, hogy a göngyölített adatok csökkenő dinamikát mutatnak. Különösen igaz ez az épületek építésénél, amely lényegesen alacsonyabb mértékben bővült, mint az ágazat egésze - tette hozzá.

Lesznek-e óriásberuházások?


A korábban bejelentett állami fejlesztések (pl. sport, oktatás) előkészítés alatt állnak, de a szerződésállományban várhatóan ebben az évben még nem jelentkeznek - írta elemzésében Lipcsei Gábor, az Óbuda Group elnöke. 

A magánmegrendelések esetében továbbra is az ipari beruházások dominálnak. Ugyan a Mercedes vagy Audi-gyárhoz mérhető, előkészítés alatt álló óriásberuházásról egyelőre nem hallhatunk, de folyamatban van néhány jelentős és számos kisebb léptékű ipari fejlesztés előkészítése és megvalósítása országszerte, részben az iparfejlesztés kormányzati preferenciájának is köszönhetően.

2015-ben megtorpanhat az építőipar

Az egyéb építmények építményfőcsoport szerződésállományának és kibocsátásának elmúlt másfél évét vizsgálva látszik, hogy az építőipar szempontjából meghatározó infrastruktúrafejlesztési projektek területén sikeres volt az uniós források lehívása. A pályázatok elszámolása ugyan még 2015-ben is kitart, ebből fakadóan a termelésben az EU-s támogatások továbbra is meg fognak jelenni. Ugyanakkor az új szerződések volumenének növekedése ebben az építményfőcsoportban is lelassult, amiben a 2014-2020-as ciklus pályázatainak elindulása hozhat változást.

A fenti hatásokból fakadóan 2015 elejére kisebb megtorpanásra is fel kell készülnünk. Ebben az időszakban olyan kis léptékű vállalati vagy lakossági magánberuházások megjelenése biztosíthatna kapaszkodót, mint az energetikai korszerűsítések vagy az otthonteremtés, megfelelő EU-s vagy állami támogatási környezet biztosítása esetén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG