5p
KKV
A Gazdasági Versenyhivatal 2017 januárjától immár a vállalatok összefonódásának ellenőrzésekor is végrehajthat előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatokat, vagyis meglepetésszerű rajtaütéseket. A friss esetek is azt mutatják, az idei évtől még fontosabb, hogy a vállalkozások és vezetőik tisztában legyenek a rajtaütések szabályaival, amikor a GVH hívatlanul kopogtat az ajtajukon.

A GVH 2015-ben összesen 10 kartell ügyben hozott döntést, és további 12 ilyen új eljárást indított. A 2015-ben kartellügyekben kiszabott bírságok összege meghaladta a 3,3 milliárd forintot. A 10 lezárt eljárás közül 7 esetben előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálattal, szakkifejezéssel élve hajnali rajtaütéssel indult a GVH vizsgálata.

A 2015-2016-os időszak alatt az uniós jogsértések esetében versenyhatóságként eljáró Bizottság 11 ügyben több mint 4 milliárd eurónyi bírságot rótt ki a kartellező vállalkozásokra, és kivétel nélkül minden ügyét rajtaütéssel indította.

Mi az a hajnali rajtaütés?

A versenyhatóságoknak a közérdekre kifejezetten káros kartellek üldözése érdekében rendkívül széles jogköreik vannak. A rajtaütés egy speciális versenyjogi eszköz: a GVH vizsgálói előzetes értesítés és az érintett akarata ellenére beléphetnek bármilyen céges helyiségbe, azt átkutathatják, iratokat, telefonokat, egész informatikai rendszereket másolhatnak le, és e körben a személyes használatú cégvezetői levelezéshez is hozzáférhetnek.

Mindezeken túl a rajtaütés során beszerzett bizonyítékok nem pusztán a cég versenyjogi felelősségét támaszthatják alá, hanem bizonyos esetekben a cégvezetők elleni büntetőperben – a közbeszerzési eljárás keretében történt kartellezést Magyarországon a törvény 5 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti – is felhasználhatóak, sőt a vállalkozás közbeszerzési eljárásból történő kizárását is megalapozhatják.

Jól látszik tehát, hogy az a vállalkozás, amely akár a GVH, akár a Bizottság célkeresztjébe kerül, komoly anyagi kockázatnak van kitéve – figyelmeztet a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportjának szenior ügyvédje, dr. Kocsis Márton.

Nem tehetnek meg mindent, célkeresztben a KKV-k

Azt, hogy a rajtaütést elszenvedő cégeknek megfelelő segítségre van szükségük – adott esetben már az előtt is, hogy a hatóság váratlanul betoppan – a legfrissebb uniós esetjog is alátámasztja. Egy, a Deutsche Bahn elleni bizottsági vizsgálat folyományaként az Európai Bíróság úgy foglalt állást, hogy a versenyhatóságok jogköre sem korlátlan a rajtaütéseken. A német vasúttársaság ügyvédei ugyanis sikerrel érveltek amellett, hogy a Bizottság tisztviselői túlterjeszkedtek a hatáskörükön, amikor az eredeti gyanújukkal össze nem függő tárgykörben is lemásoltak dokumentumokat. A szaknyelv ezt nevezi bizonyíték-halászásnak.

A hajnali rajtaütésektől azonban már nem csak a nagy multi cégeknek kell tartani. A GVH egyre több kis- és középvállalkozás székhelyét is felkeresi, a gazdaság egyetlen szektorában sincsenek már biztonságban többé a gyanúba keveredett vállalkozások.

Versenyhivatali vizsgálat indult az elmúlt években többek között a közúti sószórás, a kontaktlencse, a repülőgépes szúnyogirtás, az on-line pénztárgépek, az autóvezető oktatás piacain, amelyekben közös, hogy magyar KKV-k voltak a vizsgált vállalkozások. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a vizsgálat alá került vagy potenciálisan érintett KKV-k nincsenek felkészülve egy esteleges rajtaütés szakszerű, azonnali kezelésére – mondta el dr. Kocsis Márton ügyvéd.

Változnak a rajtaütés szabályai

Különös aktualitást ad a kérdésnek, hogy a versenytörvény tavaly év végi módosítása lehetővé teszi a GVH számára, hogy immár fúziós eljárásokban – a nagyobb vállalati felvásárlások esetében a versenyhatóságnak engedélyező szerepe van – is végrehajtson rajtaütéseket. A fúziós ügyek – szemben a kartell eljárásokkal – a hatóság és a vállalatok együttműködésére épülő, „békésebb” természetű vizsgálatok, ahol mindkét fél érdekelt az engedély mielőbbi megadásában.

Ugyanakkor – mint egy, a közelmúltbeli szakmai konferencián a GVH vezetői kifejtették – a hatóság oldaláról felmerült a gyanú, hogy a fuzionáló felek sokszor visszatartanak információkat annak érdekében, hogy könnyebben megkapják a versenyhatósági áldást ügyleteik végrehajtásához. Azoknál a cégeknél, akikre a gyanú ilyetén árnyéka vetül, ezentúl szintén felbukkanhatnak a hatóság alkalmazottai. Ilyen esetekben, annak érdekében, hogy a vállalkozások is védelmet élvezhessenek a hatóság széles, és – büntető ügyeket leszámítva – példátlanul erős jogosítványaival szemben, érdemes lehet szakemberhez fordulni, tanácsolja a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.

A megfelelő jogi képviselet elsősorban magán a rajtaütésen lehet fontos, hiszen az üzleti életben jártas vezetők sincsenek általában tisztában azzal, mit tehetnek meg jogszerűen egy-egy ilyen helyzetben, és hogy a GVH vizsgálói esetlegesen mikor lépik túl a hatáskörüket. Ugyanakkor – mint az európai esetek is mutatják – a versenyjogi szakértők a rajtaütést követő védekezési stratégia megtervezésével akár az egész eljárást is döntően tudják a vállalkozások javára befolyásolni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG