6p
KKV
Demján Sándor egy faktoringcég közbeiktatásával követeléseinek 70 százalékát kifizeti az Arcadom kisvállalkozói hitelezőinek - hangzott el a mai tájékoztatón. Az is kiderült, hogy a vállalkozó még a csőd előtt is fizetett ki hasonló követeléseket. A sajtótájékoztatón rengeteg volt az utalgatás és a cáfolat - kinek áll érdekében a zavarkeltés?
Demján Sándor egy korábbi rendezvényen. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A mai nappal megkezdik az Arcadom Zrt. „fa” kishitelezőinek kártalanítását – jelentette be a tulajdonosokat képviselő Euroinvest vagyonkezelője, Boródi Ferenc. Ennek alapja Demján Sándor azon vállalása, hogy magánvagyonából kártalanítja kívánja a legkisebb kistulajdonosokat. A mai nappal az első 20 vállalkozó kapott tájékoztatást arról, hogy milyen módon juthatnak követelésükhöz.

Faktorcégen keresztül jön 70 százalék

Miután a követelésvásárlás engedélyhez kötött tevékenység, ezért a kártalanításhoz a Sigma Faktoring Zrt. segítségét veszik majd igénybe. Pongrác László, a faktorcég vezérigazgatója szerint az ő feladatuk, hogy az érintett cégek zökkenőmentesen hozzájuthassanak követeléseik egy részéhez.

A faktorcég a tőke 70 százalékán vásárolja meg a vállalkozások követeléseit. Amennyiben a felszámolás során a faktorcég a 70 százalék feletti összeget kapna vissza, ezt az összeget köteles lesz visszatéríteni azoknak a cégeknek, akiknek követeléseit megvásárolta. Így bizonyos sorokon akár 100 százalékos lehet majd a kielégítés. A hitelezői gyűlésen a felszámoló arról beszélt, hogy 2,3 milliárd forint az Arcadom-követelés, ezen felül 1,7 milliárd forint az eszközök értéke. Ebben az összegben nincs benne a felszámoló által esetleg elindított perekből származó további összeg.

A most kézbesített levél arról szól, hogy az érintettek a követelések igazolásait benyújthatják a faktorcéghez. Az igazolások beérkezése után 30 napon belül sor kerül a szerződéskötésre és a kifizetésre. Az ajánlat elfogadása a vállalkozó döntése.

Demján és Raiffeisen a fő hitelező

A hitelezői gyűlésen bejelentett hitelezői igény 17,9 milliárd forint, ebből 7,5 milliárdnyi igény kétes, vitatott vagy elutasított hitelezői igény volt – mondta Boródi Ferenc. Összességében a felszámoló 10,3 milliárd forintnyi követelést fogadott el. Ebből 6,36 milliárd forint Demján Sándor személyéhez, illetve vállalkozásaihoz köthető hitelezői követelés. További 550 millió forintot az Arcadom leánycégei követelnek az anyacégtől. A Raiffeisen a követelésből 3 milliárd forinttal részesedik. Az elismert kishitelezői követelés 340 millió forint, de Boródi Ferenc szerint ezen felül további 200 millió forintos igény érkezhet peres ügyekből és szavatossági követelésekből. Ezzel együtt a teljes követelés sem éri el az összkövetelés 5 százalékát, ezen az összegen 120 vállalkozás osztozik.

Privátbankár komment

Példaértékű, amit - ezek szerint nem először - Demján Sándor tesz - Boródi Ferenc szerint ő személy szerint ellenezte azt, hogy magánpénzből kártalanítsanak vállalkozásokat. Ahelyett, hogy ezt "ünnepelhettük" volna, a tájékoztató majd' fele utalásokról és azok cáfolatáról szólt - természetesen szintén csak az utalások szintjén. Méltatlan támadások érték a nagyvállalkozót - ehhez kétség sem férhet, hiszen olyanok támadják, akiknek a mostanihoz hasonló lépés meg sem fordult a fejében soha. De nem a mai tájékoztatót kellett volna felhasználni arra, hogy újfent a sajtón keresztül üzengessenek az egymással vitatkozó felek - mert épp a mai hírhez volt méltatlan.

Demján az elmúlt években nem vette fel a megszavazott osztalékot, sőt inkább további hitelekkel támogatta a cégét – mondta el Boródi arra példaként, miért mások a zárómérlegben szereplő és a ma elhangzó tételek.

Szabó Bálint, az alvállalkozók egy jó részét képviselő Likvid Kontroll képviselője azt mondta, hogy 2012. tavasza óta tartottak számos alkalommal akciókat az Arcadom ellen, így aligha lehet őt a cég barátjának nevezni. A társaság által képviselt beszállítók követelése pár ezer forinttól 15-16 milliós követelésig bírnak. Összességében az érintettek 36,741 millió forintos követeléssel bírnak.

Demján már fizetett

Szabó emlékeztetett: 2013-ban – még az Arcadom csőd előtt – Demján Sándor 100 százalékban kifizetett már saját zsebből alvállalkozói követeléseket – ez 500 milliós tételt jelentett. Szabó tájékoztatása szerint az Arcadom januári csődje után szóbeli megállapodást kötött Demján Sándorral arról, hogy a felszámolás folyamatának bizonyos pontján megtörténik a kisvállalkozók kártalanítása. Ez történik meg most – mondta Szabó. A Vegyépszer, Helios és Gropius csőd és egyéb nagy – nemegyszer politikai kapcsolatokkal bíró - építőipari cég bedőlése kapcsán ez a megoldás és ez a szerepvállalás példaértékű.

Kinek az érdeke a zavarkeltés?

Szabó szerint a céggel együttműködő vállalkozásokat bizonyos üzleti körök megkeresték és arra bújtották fel, hogy tiltakozzanak Demján Sándor irodái előtt. Szabó néven is nevezett egy üzleti kört, Tarjáni Pétert, aki egy szentesi szállodaberuházás kapcsán 4-5 milliárdos, meg nem valósult beruházásra több 442 millió forintot vitt el üzletszerzés címén az Arcadomtól. Ennek az ügynek a tárgyalása június elején lesz – ezzel függhet össze a mostani nyomásgyakorlás Szabó szerint.

A tájékoztatón bejelentették, hogy jogi lépéseket tesznek a Népszabadsággal szemben, amely a hét végén megítélésük szerint több pontatlanságot tartalmazó cikk jelent meg. Czellér Ferenc, az Arcadom és a Demján-csoport ügyvédje szerint a csalás gyanújával folyó nyomozás nem a cég, az Arcadom, hanem személy ellen folyik. Az ügyvéd szerint feljelentéskiegészítés zajlik, ami azt jelenti, hogy az alap feljelentést az ügyészség nem tartotta kellően megalapozottnak. Az, hogy csalás miatt nyomoznak, önmagában nem igazolja, hogy az Arcadom bármely dolgozója arra akarta volna rávenni valamelyik beszállítót, hogy csökkentse követelését, hiszen ez zsarolás lenne. A csalás elkövetési értéke a btk. szerint 50-500 ezer forint, azaz nem jelentős összegről van szó. Ugyanakkor azt az ügyvéd is elismerte, hogy a gyanúsítás a nyomozás ideje alatt bármikor változhat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG