Hirdetés
Az ország lakosságából ugyan kevesebbet ér el, a Class FM mégis jobban startolt a rádiós piacon, míg a hallgatók még mindig visszasírják a régi adókat
Hirdetés
Két hónappal a Danubius és a Sláger Rádió megszűnése után a magyar rádióhallgatók nagy része továbbra is visszasírja a régi adókat. A KutatóCentrum és a Marketing&Media felmérése szerint a 18-64 évesek kétharmada hiányolja valamelyik csatornát, a Juventus Rádiónak ugyanakkor jót tett az átrendeződés.A Danubius és Sláger Rádió megszűnése utáni űrt még nem tudta egyetlen csatorna sem maradéktalanul betölteni: a 18-64 éves rádióhallgatók kétharmada hiányolja valamelyik adót – többek között ez derült ki a Kutatócentrum és a Marketing&Media villámkutatásából. Az 1512 fő megkérdezésével zajló felmérés eredménye szerint a Slágert hiányolják többen: a megkérdezettek 58 százalékának hiányzik, míg a Danubius 45 százaléknak.
Ennek részben az az oka, hogy a Danubius népszerű műsorai és műsorvezetői továbbra is hallhatóak az újonnan induló Class FM-en. „A felmérés ideje alatt a Neón újraindult a közkedvelt reggeli műsor, a Bumeráng, ami várhatóan nemcsak a hallgatók hiányérzetét csökkenti majd, de az új adó hallgatottságának is jót fog tenni” – értékelte az eredményeket Barcza Enikő, a KutatóCentrum üzletág igazgatója. A nőket és a 18-24 éveseket érintette érzékenyebben a változás, míg a férfiak és a 25-44 évesek közel 40 százaléka nem hiányolja a megszűnt adókat.
Még tart az átrendeződés
A két országos rádióadó, a Danubius és a Sláger Rádió megszűnése a piaci viszonyokat is alaposan átrendezte. Két hónappal a döntés után még mindig a Juventus tűnik a változás győztesének. A korábban leghallgatottabb rádió, a Sláger megszűnésével a Juventus tört az élre: a 18-64 éves rádióhallgatók 27 százaléka hallgatja rendszeresen ezt a csatornát. Ugyanakkor az új rádióknak is sikerült megvetniük a lábukat: a Class FM a második helyen áll a hallgatottsági listán, míg a Neo az MR2-Petőfi Rádió után nem sokkal lemaradva a negyedik.
A jó startot igazolja, hogy a fiatal, 18-34 év közöttiek körében már a Class FM vezeti a hallgatottsági versenyt, megelőzve a Juventust és a Rádió1-et. 35 év felettiek körében ugyanakkor a Neo szerepel jobban a két induló csatorna közül.
Frekvenciacsavar
Bár a kutatás nem szól erről, érdemes megnéznünk, hogy a két új rádióadó a lakosság hány százalékát éri el. A frekvenciapályázat előtt a Sláger volt a piacvezető, de az ő frekvenciája is érte el a legtöbb embert az országban: potenciálisan 81%-ot. Ezt örökölte a NeoFM, amely most a negyedik a rangsorban, így az első két hónap tanulsága az, hogy rosszul gazdálkodik a megszerzett erőforrásokkal. Az is igaz, hogy a reggeli fősávban csak most indult az adó húzóműsora, a Bumeráng, ami a Slágeren a leghallgatottabb volt az egész országban. Ezzel szemben az egykori Danubius frekvenciáját használó és most jól debütáló Class FM csak a lakosság 67%-át éri el, ami figyelembe véve a hazai rádiós piac méreteit, jelentős különbség.
Nem kapja vissza a Sláger a frekvenciát
Jogszerűen nyert az Advenio, szólni fog a Class FM
Tőkére szomjazik a NeoFM tulajdonosa
Jogsértő volt a frekvenciapályázat
Privátbankár
Hirdetés
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
2012. február 04., 11:40
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés





