Hirdetés
A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság vezetője szerint nincs meg a megfelelő családi és gazdasági háttér, amelyre egy tűzoltónak szüksége van
Hirdetés
A parancsnok hangsúlyozta: az egyre romló feltételek mellett is ki kell vonulniuk 120 másodpercen belül, "ha az ég és a föld összeszakad”. Bende Péter szerint nincs meg az a családi és gazdasági háttér, amelyre egy tűzoltónak szüksége van, és egyre gyakoribb, hogy a problémák a szolgálatban is jelentkeznek.A szervezet múlt évi tevékenységét ismertető tájékoztatóján a vezérőrnagy elmondta: nehéz feltételek mellett tavaly több mint 11 ezer esetben kellett kivonulniuk, és 538 sérült embert mentettek meg, a legtöbbjüket (452) műszaki mentés során.
A részleteket ismertetve közölte: 3.197 alkalommal tűzesethez vonultak, 4.482-szer műszaki mentésben működtek közre, míg 2.651 alkalommal téves riasztást kaptak. A tűzesetek száma a 2008-as adatokhoz képest 10 százalékkal emelkedett, míg a többi esetben az adatok az előző évekhez viszonyítva hasonlóak maradtak.
| Az FTP a tavalyi 7 milliárd 50 millió forintos állami támogatás mellett mintegy 500 millió forintos önkormányzati támogatásból és 126 millió forint saját bevételből működött, és év vége felé, mint minden évben, likviditási gondjaik jelentkeztek. |
Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának szocialista elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: a városvezetés szerdai és csütörtöki ülésén dönt az FTP ez évi támogatásáról, amely nélkül a tűzoltóparancsnok szerint működésképtelenné válna a szervezet. Megemlítette, hogy 1995 óta támogatja az önkormányzat a fővárosi tűzoltóságot, amelynek akkor még 150 millió, ma már közel egymilliárd forint a forráshiánya. Véleménye szerint az átlagosnál nagyobb problémákkal idén sem kell nem kell számolnia a tűzoltóságnak, mert a működésben idén is helyt állnak, de megjegyezte, a személyi juttatások rendezése állami kompetenciába tartozik.
A sajtótájékoztatón szóba került az FTP állományát érintő szexuális zaklatás ügye is, amelyről Bende Péter annyit mondott: zajlik a méltatlansági eljárás, és a rendőrségi nyomozás, és ha jogerős döntés született, a nyilvánosság elé állnak. A vezérőrnagy arra kért mindenki, hogy ne általánosítsanak, "hogy ne egy önmarcangoló testület álljon készültségben a nap 24 órájában".
Szexbotrány a fővárosi tűzoltóknál
Ki vannak borulva a tűzoltók
MTI
Hirdetés
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
2012. február 12., 10:35
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés





