3p
Ha az uniós operatív programok keretén belül sikerül a balatoni fejlesztési programot megvalósítani, akkor nem emel kifogást a támogatások ellen Brüsszel - mondta Dányi Gábor, helyettes államtitkár a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén. Terveznek iszapkotrást és vasútvonal-felújítást is.

A Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára beszámolójában kitért arra, hogy zajlik az unió meggyőzése arról, a balatoni iszapkotrás is kaphasson támogatást. A régió közlekedési programjáról szólva elmondta, hogy a Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy közötti vasútvonal felújításának támogatási szerződését megkötötték. A közbeszerzés is lezárult; az előre tervezett 44 milliárd forint helyett 72 milliárd forintos nyertes ajánlattal.


A Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítására szintén megkötötték a támogatási szerződést, és kiválasztották a legolcsóbb ajánlatot tevő nyertes kivitelezőt. A Badacsony-Fonyód között tervezett komppal kapcsolatban arról számolt be, további egyeztetésekre és előkészítésre van szükség ahhoz, hogy ezt a fejlesztést az operatív programok keretében lehessen megvalósítani, hiszen a bizottság csak akkor támogatja.

Balaton-program

Bóka István, a BFT elnöke kifejtette, a legjobb az lett volna, ha önálló Balaton-programot fogadott volna el az unió, és az erre szánt 280 milliárd forintot a helyiek által megfogalmazott célokra lehetne fordítani. Az operatív programok keretében az eredeti balatoni fejlesztési tervek mintegy 70-80 százalékát lehet megvalósítani. Hangsúlyozta, a lényeg az, hogy életképes programok kellenek a balatoni források megszerzéséhez. Egy-egy területre az eredetileg tervezettnél több is juthat az átcsoportosítások révén. Annyi már szinte bizonyos, hogy a gazdaságfejlesztési és a vidékfejlesztési program forrásaiból többet is el tud hozni a kiemelt üdülőrégió, mint amit eredetileg nevesített a balatoni program - tette hozzá. 

Bóka István szerint balatoni régióban a turizmusfejlesztésre lenne a legnagyobb igény, amit viszont az operatív programok kevésbé támogatnak. Emiatt nem, vagy jóval kevesebb támogatáshoz juthatnak a szálláshely-, a fürdő-, a témapark-, vagy az egyéb attrakció-fejlesztések.

Balaton törvény

Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára beszámolt a területét érintő jogszabályi változásokról. Beszélt arról a kormányzati szándékról, hogy külön főépítésze legyen a Balaton régiónak.

Az ülésen többen aggályukat fejezték ki a zártkerti ingatlanok beépíthetőségét 3-ról 10 százalékra emelő, hamarosan megjelenő jogszabály miatt. Bóka István szerint ennek komoly árfelhajtó szerepe lesz az üdülőövezetben. Emlékeztetett arra, hogy a Balatonnál a kárpótlás során nem a termelési célú, hanem a spekulációs földszerzés volt a jellemző. "Minden olyan intézkedés, ami felértékeli ezeket az ingatlanokat, hátrányos helyzetbe hozza a tó környezetében lévő mezőgazdasági vállalkozásokat" - fogalmazott. A BFT elnöke kezdeményezte a Balaton törvény napirenden lévő módosítása kapcsán, hogy a közvetlen tóparti ingatlanok esetében lehessen valós elővásárlási joga az államnak vagy az önkormányzatoknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter szerint gusztustalan leszámolás, amit vele és Varga Judittal művelnek
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:04
Együtt tartja áldozhatnak magát volt feleségével.
Közérdekű Szavazzon! Magyar Péter csalódást, vagy örömöt okozott inkább?
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:49
Magyar Péter lázban tartja a közvéleményt. Mi most arra vagyunk kíváncsiak, hogy ön mit gondol!
Közérdekű Képgaléria: Magyar Péter megint az utcákra hívta az embereket, és ez csak a kezdet
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:26
Néhány óra alatt is észrevehető tömeget tudott mozgósítani. 
Közérdekű Magyar Péter nem hagyja, hogy eltussolják az elmúlt 30 év legnagyobb politikai botrányát
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 19:07
Kedd reggeli meghallgatása, valamint a nyilvánosságra hozott hangfelvétel után este 18 órára a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé hívta a követőit.
Közérdekű A főügyészség szerint fizikai képtelenség iratok eltüntetése, átírása
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 16:16
Magyar Péter kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétele után a Központi Nyomozó Főügyészség reagált a felvételen elhangzottakra. 
Közérdekű Kőkeményen betett a kormánypártok támogatottságának a kegyelmi botrány
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 15:51
A kegyelmi botrány, illetve az elmúlt hónap egyéb, jelentős belpolitikai eseményei március elejére jelentősebb arányú felnőtt politikai gondolkodását mozgatták meg – ez derül ki az IDEA Intézet 2024 március elején, tehát még Magyar Péter mozgalmának alapítása előtt elvégzett felméréséből. Az utóbbi években szinte megszokottá vált, hogy a pártoktól eltávolodó szavazók jellemzően a bizonytalanok táborát növelték, 2024 márciusában ez hosszú idő után nem így volt. Az „egyéb” (a kérdőív szavazólapján nem szereplő kisebb, vagy még nem is létező) pártokra szavazók aránya a korábbiakban szokatlan módon, legalább 100-150 ezer fővel növekedett. 
Közérdekű A nap képe: így figyelt ma Magyar Péterre Magyarország
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:27
Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen volt ma délelőtt meghallgatáson. 
Közérdekű Lemond valamelyik kormánytag? - kérdeztük a Miniszterelnöki Kabinetirodától
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:12
A Magyar Péter által közzétett hangfelvétel alapján tettük fel a kérdéseket.
Közérdekű Karácsony Gergely: maffiaállam
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 13:23
A főpolgármester szerint aki ennek a rendszernek a működésében részt vállalt, ahhoz asszisztált, nem szabad visszaengedni a városvezetésbe.
Közérdekű Magyar Péter kedd estére tüntetést hirdetett
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 13:09
Ügyészségi meghallgatása után jelentette be. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG