4p
KKV
Becslések szerint nagyjából 18 ezer vállalat vehetné igénybe az összesen 21 milliárd forintnyi hitelt a növekedési adóhitelprogram keretében. Túlnyomórészt a KKV-szektor szereplői érintettek, de a legnagyobb hitelekhez az egymilliárd forint feletti árbevételű cégek juthatnak majd.

A növekedési hitelprogramok sorába illeszkedik a legújabb tervezet, miszerint az adózás előtti eredményüket megötszöröző és legalább három éve átalakulás nélkül működő cégek a nyereségnövekedésre jutó adórészük befizetésére kétéves halasztott részletfizetést, azaz adóhitelt kérhetnek.

„Az új hitelprogrammal – kormányzati szándék szerint – a dinamikusan fejlődő vállalatok komoly likviditási segítséget kaphatnak a további fejlődéshez. Érdemes ugyanakkor részletesebben megvizsgálni a program potenciális érintettjeit és mellékhatásait” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Sok juthat a nagy cégeknek

Az Opten céginformációs szolgáltató szerint, először is fontos megnézni, hogy az ötszörös nyereségnövekedés mennyire általános jelenség. A 2012-es és 2013-as évek beszámolóadatait elemezve az derül ki, hogy mintegy 18 ezer vállalkozást érinthet a kérdés. A jogszabálytervezet egyik érdekes pontja, hogy nem tartalmaz megkötéseket sem az árbevétel oldaláról, sem az adózott eredmény minimumát tekintve. Ennélfogva egyes esetekben olyan nagyvállalatok is igénybe vehetik a hitelt, amelyek minimális eredménnyel működtek egyik évben, de azt sikerült megsokszorozniuk. A statisztikák szerint az érintett cégek 85 százaléka 100 millió forint alatti árbevételű, míg 1 százaléka egymilliárd forint feletti vállalkozás. Érdekes módon ezek a nagyvállalatok kaphatják meg a teljes kihelyezett adóhitel több mint 25 százalékát.

Árbevétel a bázisévben (Ft)

Adóhitelt potenciálisan igénybe vevő cégek száma

Igénybe vehető adóhitel (eFt)

10 millió alatt

8056

2 463 265

10 – 100 millió

7367

7 518 925

100 – 500 millió

1930

4 013 499

500 millió – 1 milliárd

303

1 715 602

1 milliárd felett

287

5 802 536

Tartani az iramot, de meddig?

Kétség nem férhet hozzá, hogy egy adott időszakot vizsgálva az érintett cégek sikeresek, átlagban több mint nyolcszorosára növelték árbevételüket, összesített adóbefizetésük pedig tízszeresére növekedett egy év alatt. „Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a sikeres időszakot követően még az ilyen dinamikus cégek közül is közel minden harmincadik megszűnik egy éven belül. A 2012–2013-as adatok szerint a feltételeknek megfelelő cégek több mint 3 százalékát törölték 2014 végéig. Ha ezek a vállalkozások az adóhitelt hátrahagyva szűnnének meg, bevételkiesést eredményezhetne az államkincstárban” – mondja Tóth Tamás.

Arról, hogy milyen feltételek mellett lehet élni a kedvezménnyel, miért lesz nehéz igénybe venni részletesen korábbi cikkünkben is olvashat. Részletek itt >>>

Jóllehet a vizsgált cégek árbevétele több mint nyolcszorosára emelkedett, összesített alkalmazotti létszámadatuk érdemben nem változott. „A gazdaság jelenlegi állapotában nehezen képzelhető el, hogy sok cég lenne képes megötszörözni nyereségét, és a reálgazdasági folyamatokból kiindulva viszonylag alacsony azoknak a cégeknek a száma, amelyek hosszú távon tudnak ilyen arányú növekedést kimutatni. Az érintett társaságok körét azonban érdemben növelheti, hogy az intézkedés hatására sokan dönthetnek úgy, hogy kimutatják könyveikben az eddig adóoptimalizációs céllal csökkentett (átcsoportosított) nyereséget. Ez rövid távon növelheti a költségvetési bevételkiesést, de hosszabb távon a gazdaság kifehéredését szolgálja” – mondja az Opten igazgatója.

A nagy nyertesek

Ágazati kitekintésben a kereskedelmi és tanácsadó cégek lehetnek a tervezet nyertesei. A tanácsadó vállalkozások körében különösen nagy lehet az intézkedés hatása, hiszen bár a cégek számát tekintve kisebb szektorról van szó, mégis – abszolút értékben – itt található szinte a legtöbb érintett. A tulajdonosi kört vizsgálva pedig az látszik, hogy hazai és külföldi érdekeltségű vállalkozások egyaránt haszonélvezői lehetnek az adóhitelnek, hiszen közel 900 külföldi érdekeltségű cég igényelhetne adóhitelt a korábbi évek adatai alapján.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG