2p
Négy dolgot akarnak viszontlátni a lengyelek az uniós csúcstalálkozó zárónyilatkozatában - ha nem lesz benne, nem írják alá.
Beata Szydlo és Orbán Viktor egy korábbi sajtótájékoztatón. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Szombaton az Európai Parlament elnöke, a frakciók vezetői és az uniós tagállamok vezetői gyűlnek össze Rómában, ahol a Római Szerződés 60. évfordulója alkalmából megvitatják, merre haladjon tovább az európai integráció Nagy-Britannia uniós kilépését követően. Közös állásfoglalásukat a csúcstalálkozó zárónyilatkozatában rögzítenék majd.

Lengyelország azonban ezt nem írja alá, amennyiben nem tartalmazza a számára legfontosabb kikötéseket - erősítette meg Beata Szydlo lengyel kormányfő.

Négy dolog, amit mindenképp bele akarnak írni

A lengyel kormánynak négy prioritása van, amelyeket a nyilatkozatnak "tartalmaznia kell, hogy értelme legyen, ne váljon puszta irattá, mely szépen hangzik ugyan, de semmilyen hatással nem lesz az Európai Unió politikájára" - közölte Szydlo.

A visegrádi csoport kormányfőinek március eleji varsói csúcstalálkozóján közzétett nyilatkozat-tervezetre utalva, Szydlo az EU egységének megőrzését, az EU és a NATO szoros együttműködését, a nemzeti parlamentek szerepének megerősítését és a közös uniós piac megőrzését említette a varsói prioritások között.

Rettegnek a kétsebességes Európától - pont mint mi

A római csúcstalálkozóhoz "nagyon sok remény fűződött, sokak szerint áttörést, új Európa kezdetét várták tőle" - állapította meg Szydlo, hozzátéve: jó lenne, ha ez így is lenne, "de jelenleg az EU-ban nem uralkodik ilyen légkör". Az EU szerinte annyira mély válságban van, hogy nem kész ennyire bátor döntésekre.

Konrad Szymanski EU-ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes korábban elfogadhatatlannak nevezett minden olyan esetleges próbálkozást, amely az EU állandó megosztásához vezethet. Varsó többször határozottan elutasította a kétsebességes Európa koncepcióját.

Magyarország és a többi kelet-közép-európai tagállam is ellenzi ezt a koncepciót, attól tartva, hogy a kétsebességes EU nem más, mint az unió keleti bővítésének de facto visszacsinálása. Ráadásul Varsó és Budapest, az EU két olyan tagországa, amelyet illiberális, populista kormányok irányítanak, kifejezetten az ellenük irányuló törekvést látnak a kétsebességes Európa koncepciójában. A háttérről itt írtunk korábban >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG