A kormány eddig három programban, több mint 320 ezer devizahitelesnek nyújtott valamilyen segítséget, de a segítségnyújtás eszközeit tekintve lényegében kimerítette a lehetőségeket - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a TV2 Mokka című műsorában, szerdán.
Az államtitkár emlékeztetett: 170 ezren éltek a végtörlesztés lehetőségével, 140 ezren jelentkeztek eddig az árfolyamgátba, míg mások forintosították devizahiteleiket.
Az adósmentésnek ára van
Cséfalvay Zoltán az újabb kezdeményezés lehetőségét firtató kérdésre elmondta: mindenfajta, a devizahitelesek megsegítését célzó intézkedésnek költségvetési vonzata van.
Az adósmentés kapcsán az ötletelés azonban nem maradt abba, van alternatív elképzelése a fejlesztési tárcának, a kormány pedig elkezdte összeírni az üres állami ingatlanokat, amiket felajánlhat a nagy bajban lévő adósoknak - ezek azonban nem olyan átfogó programok, mint a korábbiak.
Az államtitkár szerint nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni abból,hogy a gazdasági tárca kedden kiadott adatai szerint az év első négy hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya már az éves előirányzat 60 százalékát tette ki.
Úgy fogalmazott: a költségvetés lefutása orrnehéz, tehát év elején több a kiadása, és az évközi hiányszint függ attól is, hogy mikor teljesülnek egyes adóbevételek. Az államnak mindig vannak külön, egyszeri kiadásai is - tette hozzá.
Egy kis "faragás" elég lehet
Cséfalvay Zoltán szerint az Európai Bizottság pénteken ismertetett gazdasági előrejelzésében leírt hiányt a kormányzati kiadások lefaragásával is lehet csökkenteni. "A differencia már nagyon szűk" - utalt az államtitkár arra, hogy a kormányzati célhoz képest a bruttó hazai termékben mért, 0,3 százalékpontos különbözet mintegy 90 milliárd forintot jelent.
Végezetül arról is szólt, hogy az adórendszer átalakítása lezárult. Egy - az ellenzék által javasolt - progresszív adórendszer újbóli bevezetése már az átlagkereset szintjén is adóemelésnek felelne meg - tette hozzá.
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




