Még 2014 márciusában egy afgán férfi 1000 dollár kárpótlást kapott az Egyesült Államok hadseregétől, amiért a – civil – fia meghalt egy katonai akció során az afgán-iráni határ mentén. Hat hónappal később azonban, ugyanebben a tartományban egy másik férfi 10 ezer dollárt kapott kárpótlásul, aki szintén a gyermekét veszítette el. Mindeközben egy harmadik, 68 éves férfi, aki 20 családtagját veszítette el a harcokban, sokáig egy vasat sem kapott, végül az afgán kormánytól kapott némi kárpótlást. Amerika azonban mélyen hallgatott az ügy kapcsán.
A Reuters cikke szerint az elmúlt 16 évben számos ilyen, igazságtalannak tűnő eset történt, az Egyesült Államok kárpótlásait vizsgálva pedig csak az utóbbi két évben pörögtek fel a kifizetések. Ugyan már 2005-ben is kompenzáltak családokat kisebb-nagyobb mértékben, a fizetésnek rendkívül egyszerű oka volt: Amerika így próbálta meg megakadályozni, hogy a családjukat vagy rokonukat elveszített afgánok a tálibok oldalára álljanak. Ők ugyanis halogatás nélkül fizettek a veszteséget szenvedő családoknak, ezzel pedig egyre nagyobb szimpátiát nyertek a térségben.
Nem kegyeletből fizetnek: megvesztegetés
A Pentagon szóvivője szerint a kártérítés mértékéről minden esetben a helyszínen kint lévő parancsnokok döntenek, mivel meglátásuk szerint ők azok, akik „a legmegfelelőbben tudják súlyozni” az ottani helyzetet. Minden egyes kifizetésnél figyelembe veszik az afgán kulturális szokásokat, az adott térség normáit, emellett kikérik a helyiek véleményét és figyelembe veszik a konkrét szituáció eseményeit, ezek alapján pedig eldől, hogy végül mennyit fizetnek az adott károsultnak.
Az amerikai hadsereg ugyanakkor leszögezi, hogy törvényileg semmilyen kötelezettségük nincsen arra, hogy kompenzálják a civil lakosságot az esetleges károkért vagy személyi veszteségekért, erre sem amerikai, sem nemzetközi törvény nincs. Ennek ellenére – hasonlóan stratégiai megfontolásból – az 50-es években a koreai háborúk során és a későbbi iraki háborúk néhány esetében szintén inkább a pénztárcájához nyúlt Washington. Az akciók megkezdése óta összesen mintegy 1,2 millió dollárt fizettek ki kompenzációként.
Az Egyesült Államok ráadásul sok támadás esetében – például a 33 áldozatot követelő kunduzi akcióban – nem is vállalja magára a felelősséget, és az ügyet teljes egészében átengedi az afgán kormánynak. Itt viszont nem áll rendelkezésre elég forrás, így az állam végül 1500 dollárt szabott meg „tarifaként” minden halott után, míg a sebesültek 750 dollár értékű kártérítést kaptak. Az igazságtalanságra később Barack Obama is felfigyelt, aki személyesen felügyelte a kompenzációk későbbi kifizetését, így a sérültek után 3, a halottak után pedig 6 ezer dollárt fizetett az amerikai haderő. Ez azonban már meglehetősen későn érkezett.
Felháborodtak az aktivisták
A fentiek tükrében annyira nem meglepő, hogy a térségben működő emberjogi aktivistáknak kinyílt a bicska a zsebében. A Center for Civilians in Conflict szervezet vezetője, Marla Keenan szerint a parancsnokok pillanatnyi megítélése miatt elképzelhető, hogy egy kocsiját elvesztő afgán négyszer annyi kompenzációt kapjon, mint egy kisgyermekét elveszítő család.
A kártérítés megítélése sokszor „unfair, követhetetlen” módon történik, „nincs egy általános protokoll”, ami elsősorban az aluliskolázott lakosság számára teszi az ügyet még nehezebbé, akik becsapva érzik magukat. Mindamellett, hogy tudják, hogy a pénz nem hozza vissza az elveszített családtagokat.
Hatékony, „puha" eszközök bevetésével az MNB két gyorskölcsönző intézmény több, aggályosnak ítélt általános szerződési feltételeit módosíttatta. 
