2p
A munkanélküliségi és a foglalkoztatási ráta is rekordot döntött, és az aktivitási ráta is emelkedett május-júliusban.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője elmondta, hogy Magyarországon még soha nem volt ilyen alacsony, 230 ezernél is kevesebb a munkanélküliek száma.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank makrogazdasági elemzője azt hangsúlyozta: az aktivitási ráta emelkedése azt mutatja, hogy egyre többen jelennek meg a munkaerőpiacon.  A szakértő becslése szerint az éves munkanélküliségi ráta 5,4 százalék lehet, jövőre folytatódhat a csökkenő tendencia és átlagosan 5 százalékosra mérséklődhet.

Még sosem láttunk ennyire alacsony munkanélküliséget Magyarországon, jelentett a Központi Statisztikai Hivatal. >>>

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a foglalkoztatottak számának növekedése döntő részben annak köszönhető, hogy az elsődleges munkaerőpiacon 127,6 ezer új munkahely keletkezett egy év alatt, ami a gazdaság munkahelyteremtő képességét tükrözi, míg kisebb mértékben a közfoglalkoztatottak számának 13,4 ezer fős növekedése is hozzájárult.

A foglalkoztatás dinamikus növekedése élénk gazdasági növekedést tükröz, így a GDP növekedése a második félévben tovább gyorsulhat az elemző szerint. A foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedése pedig a fogyasztás és a lakossági beruházások további gyorsulását támogatják.

Enyhe lassulás után jöhet majd az újabb nagy gyorsulás

A foglalkoztatás ütemének növekedését ugyanakkor fékezheti az egyre több ágazatban jelentkező szakember hiány, ami azonban támogathatja a köztisztviselői állomány tervezett csökkentését, így a munkaerőpiac szerkezete kedvező irányba mozdulhat.

A következő hónapokban szezonális hatások miatt a foglalkoztatottak száma elérheti a 4,4 millió főt, a munkanélküliségi ráta pedig tovább mérséklődhet, így az év második felében már 5 százalék alá süllyedhet, azonban jövő év elejéig szintén szezonális hatások miatt átmenetileg újra 6 százalék közelébe emelkedhet a munkanélküliségi ráta.

Jövőre folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, ill. a munkanélküliek számának csökkenése, így jövő év közepére már 4 százalék közelébe süllyedhet a munkanélküliségi ráta. Így idén érdemben, 5,3 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,8 százalékról, jövőre pedig 5 százalék alá mérséklődhet – írja az elemző

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG