3p
Meglepően jó lett a GDP-adat, az NGM szerint ennek hátterében több tényező is áll. Egész évben 4 százalék felett lehet a gazdaság teljesítménye.

A KSH legrissebb adatai szerint 4,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A naptárhatással kiigazítva 3,7 százalékos volt az éves növekedés. Az előző negyedévhez képest 1,3 százalékkal emelkedett a GDP volumene. További részletek >>>>

Mit mond az adtokra a szaktárca?

A jó eredmény a novemberi hatéves bérmegállapodás és az adócsökkentések pozitív hatásainak, valamint az ipar és az építőipar jó teljesítményének köszönhető - közölte az adatokra reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).  A tárca szerint az idei jelentős gyorsulás hátterében három fő mozgatórugó áll. Egyrészt az ipari termelés 7,8 százalékos ütemben nőtt.

Másrészt az építőipar is erős lendületet vett: az ágazat kibocsátásának mintegy 25 százalékos megugrása az infrastrukturális és vállalati fejlesztéseknek, valamint a csok miatt megugró lakásépítkezéseknek köszönhető.

Harmadrészt a hat éves bérmegállapodás eredményeként dinamikusan emelkedő bérek erősítették a keresletet, ami magával húzta a szolgáltató ágazatok teljesítményét - írja az NGM.

A bővülés fenntartható, a gazdaság teljesítményének gyorsulása mögött nem az eladósodás áll. Ezt jól szemlélteti, hogy az államháztartás hiánya továbbra is visszafogottan alakul, miközben a külkereskedelmi egyenleg is masszív többletet mutat - írja a tárca. Hozzáteszik: nemzetközi összehasonlításban is jól szerepelt a magyar gazdaság, az első negyedévben az EU gazdasága átlagosan 1,9 százalékkal növekedett az Eurostat gyorsbecslése alapján, így hazánk bővülése mintegy kétszerese volt az uniósnak.

A miniszter is örül

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a legfrissebb GDP-adatokat értékelve sajtótájékoztatón elmondta, rendkívül kedvező a gazdaság egészének első negyedévi növekedése, ami elsősorban az ipar, az építőipar és a szolgáltató szektor teljesítményének eredménye. A tárca szerint egész évben 4 százalék fölött teljesít a magyar gazdaság.

A miniszter hozzátette: a tárca tervei szerint egész évben 4 százalék fölött fog teljesíteni a magyar gazdaság, az eddigiek alapján ez mindenképpen megvalósulhat. Egyetlen makrogazdasági elemző vagy bank sem számított ekkora növekedésre. Az elemzői konszenzus 3,5 százalékos bővülést prognosztizált.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG