Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a fideszes Rogán Antal további módosításokat eszközölne a már módosításra javasolt jegybanktörvényen. Rogán javaslata abban különbözik Matolcsy György korában beadott változatától, hogy már figyelembe veszi az EKB által megfogalmazott aggályokat.
"A törvényjavaslat által hatályon kívül helyezni javasolt rendelkezés hiányában jogszabály nem mondaná ki egyértelműen, hogy a jegybank Monetáris Tanácsának tagjait az Országgyűlés, illetve a köztársasági elnök menti fel" - szól a módosító javaslat indoklása. A dokumentum külön felhívja rá a figyelmet, hogy az újabb módosításnál figyelembe veszik az EKB korábban kiadott véleményének 4. pontját.
Miben új Rogán javaslata?
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága éppen tegnap engedte általános vitára az MNB-törvény Matolcsy György által javasolt módosításait. Ezek értelmében a jegybanknak nem kell megküldenie a Monetáris Tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány egy képviselője sem lesz majd ott a tanács ülésein. A korábbi módosító értelmében kikerülne a törvényből az a passzus is, amely a tanácstagok súlyos kötelezettségszegése esetén azok felmentését szabályozta, illetve amely a tanács megszüntetéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén.
A törvényjavaslat "az uniós jogi normáknak való mielőbbi megfelelés érdekében" a kihirdetését követő napon hatályba lép.
Ezekhez a módosítókhoz csatlakozott most Rogán Antal a maga javaslatával. A kormánypártok ezzel egyértelműen világossá tették, tudják, hogy az IMF-tárgyalások sikeres befejezéséhez el kell fogadniuk az EKB javaslatait. A magyar hitelkeret-programra majd az IMF-nek, az Európai Bizottságnak és az EKB-nak kell rábólintania végül. A tárgyalások sikeres befejezését az IMF is a jegybanki függetlenség garantálásához kötötte. Az Európai Bizottság már zöld jelzést adott a tárgyalások megkezdésére, de egyelőre azok meg sem kezdődtek - noha elemzők szerint ez egyre több pénzébe kerül az országnak.
Még ez is kevés lehet
Ha a T. Ház elfogadja a módosítóindítványokat, még akkor sem lehet felhőtlen az öröm a magyar tárgyalódelegáció háza táján. Az EKB ugyanis mindezek mellett továbbra is bírálja az újabb MNB-alelnök kinevezésének lehetőségét, akárcsak az újabb monetáris tanácstagok kinevezésének lehetőségét is. A felek az MNB vezetőinek fizetésében sem egyeztek még meg.
A tárgyalások megkezdése régóta húzódik, a mostani módosító azonban üzenet értékű lehet, hogy meggyőzzük arról a nemzetközi partnereket, meg akarunk egyezni. A kormány az Európai Bizottságnál már sikerrel járt azzal a taktikával, hogy a számára kevésbé lényeges ügyekben engedett, a piacok legalább is díjazták, hogy az EB végre zöld jelzést adott Magyarországnak a tárgyalások megkezdésére. Ha közelebb is kerültünk a készenléti hitelkeretről szóló megállapodáshoz, könnyebb nem lett Magyarország dolga. Az EKB további aggályaira megnyugtató válaszokat kell adnia a kormánynak és az IMF-nek is lehetnek még feltételei. Arról se feledkezzünk meg, hogy Brüsszel előtt van még az MNB-vel kapcsolatos kötelezettségszegési-eljáráson kívül másik kettő (bírák nyugdíjazása, adatvédelmi ombudsam), melyeket még bármikor előhúzhatnak a kalapból.
Rogán Antal olyan módosítót adott be a módosítás előtt álló jegybanktörvényhez, melyben már számba veszi az EKB véleményét is. A gazdasági bizottság elnöke sem megy azonban túl messzire: javaslatának inkább üzenet értéke van, tartós megoldást nem nyújt. Simor András fizetéséről tovább is hallgat a magyar fél.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
14 perce
-
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
35 perce
-
Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
körülbelül 1 órája
-
Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
körülbelül 1 órája
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2 órája
-
Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
2 órája
-
Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
3 órája
Mfor.hu Top24
- Kiderült, ki lesz Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára utódja a Demokratikus Koalíció élén
- Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben
- Az ukránok többsége támogatná a tűzszünetet, de van egy feltétel
- Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb
- Megvan, hogy ki lesz a közmédia miniszteri biztosa
- Váratlanul véget ért Mészáros Lőrinc és Száraz István szárnyaló üzleti kapcsolata
- Reagált a volt igazságügyi miniszter a súlyos vádakra
Makro / Külgazdaság
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság
Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.
Makro / Külgazdaság
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság
A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság
Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság
Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság
Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság
Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Nemzetközi
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
14 perce
Makro / Külgazdaság
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
35 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
-
Felforgatja a logisztikát az EU új rendszere
15:34
-
Ez az ország még mindig mágnesként vonzza a turistákat, de a nyár tartogat kérdéseket
15:08
-
Újabb csontváz a szekrényben: közel 100 milliárdos előleget fizettek ki a választások előtt
14:31
-
Mélyponton az európai fogyasztói hangulat
14:11
-
Lassul a lakásdrágulás: egyre több helyen jönnek az árengedmények
13:38
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kaláka Fesztivál 2026: négy nap zene, költészet és közösség Eger szívében
15:00
-
Magyar Péter: A történelem szemétdombjára kerül a Szuverenitásvédelmi Hivatal
12:38
-
Aki mindig válaszol, nem mindig van jelen
10:51
-
Szakmai együttműködés az egri könyvtár és a bábszínház között
09:55
-
Ütközés után cserbenhagyta, megállás nélkül továbbhajtott
09:22
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
2026. június 8. 18:35
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
-
Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
2026. június 8. 17:10
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2026. június 9. 14:13
-
Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
2026. június 9. 07:26





