3p
Az Oroszországot sújtó eddigi uniós szankciók nem hozták meg a várt hatást, az újabb büntetőintézkedések bevezetése pedig hiba volt - idézte a több mint 6 ezer Oroszországban tevékenykedő német vállalat érdekeit képviselő szervezet vezetőjét a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.

Eckhard Cordes, a német cégek kelet-európai kapcsolatait ápoló szervezet (Ost-Ausschuss der Deutschen Wirtschaft) elnöke kifejtette, hogy az eddigi szankciók nem eredményeztek értékelhető előrelépést az ukrán válság kezelésében. Az Oroszország elleni büntetőintézkedésekkel Németország saját magának árt - tette hozzá.

Nem járul hozzá az enyhüléshez

Az újabb szankciók bevezetésének elhalasztásától a szervezet azt remélte, hogy a döntés "erősíti az ukrajnai tűzszünetet", de az EU végül mégis életbe léptette a korábban elhatározott gazdasági és politikai korlátozó intézkedéseket, ami "nem fog hozzájárulni az enyhüléshez" - mondta Eckhard Cordes.

A német középvállalati szektorban a szankciók első körei is "nagy frusztrációt" eredményeztek, kis- és közepes méretű vállalatok sora érzi fenyegetve fennmaradását, mert tevékenységük jelentős része Oroszországhoz köti őket, és nem találnak egykönnyen más piacot termékeiknek és szolgáltatásaiknak - idézte a FAS az érdekképviselet vezetőjét.

300 ezer munkahely

A szervezet adatai szerint az év első öt hónapjában az Oroszországba irányuló export értéke 15 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az év egészét tekintve pedig 25 százalékos lehet a visszaesés.

A német cégek tavaly 36,1 milliárd euró értékben exportáltak Oroszországba, elsősorban gépeket, gépjárműveket és vegyipari termékeket. Oroszország részesedése a német kivitelben így 3,7 százalékos volt. A német kereskedelmi és iparkamarák szövetsége (DIHK) szerint 300 ezer németországi munkahely megmaradása függ az orosz exporttól.

Már hétfőn döntöttek, de kivártak

Az EU-országok az újabb gazdasági szankciókról elvben már hétfőn döntést hoztak, azok nyilvánosságra hozatalával, hatályba léptetésükkel azonban kivártak, mert látni akarták, hogy a kormányerők és az oroszpárti szakadárok között a múlt pénteken kezdődött fegyvernyugvás tartósnak bizonyul-e.

A 28 EU-államnak az unióhoz akkreditált állandó képviselői végül csütörtökön megállapodtak abban, hogy az elhatározott korlátozó intézkedések pénteken az EU hivatalos közlönyében megjelennek, és ezzel életbe lépnek. A büntetőintézkedések az orosz védelmi és energiaipar hat meghatározó vállalatát, illetve állami tulajdonban lévő nagybankját érintik, további beutazási és pénzügyi korlátozásokat tartalmaznak 24 magánszeméllyel szemben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG