3p
Az orosz GDP ugyan egy százalékkal nőtt az első félévben, ám várhatóan ennél is alacsonyabb lesz a gazdaság növekedése. Az ukrán gazdaság erősen zsugorodik, a mezőgazdaságban csúnya károkat okoztak a harcok. Állítólag a szakadárok ukrán zászlók alól lövik a lakosságot.

Az orosz gazdaság 1 százalékkal nőtt az idei első hat hónapban és 0,6 százalékkal júniusban, éves szinten, ugyanakkor havi összevetésben a GDP 0,2 százalékkal zsugorodott - közölte az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium.Májusban az éves szintű gazdaságnövekedés még jóval nagyobb, 1,3 százalék volt.

Rontottak a prognózison

Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter július elején azt mondta, hogy idén 0,5 százalékkal nő az orosz GDP. Tavaly a növekedés 1,3 százalék volt, 2008 óta a legalacsonyabb ütemű. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) minap ismertetett legújabb előrejelzésében az idei orosz gazdaságnövekedéssel kapcsolatos várakozását 0,2 százalékra rontotta az áprilisban becsült 1,3 százalékról – írta az MTI.

Az orosz-ukrán ellentétek kapcsán már többször felmerült, hogy Oroszországnak esetleg azért van szüksége a háborús helyzetre, hogy elkendőzze saját rossz és várhatóan rosszabbodó gazdasági helyzetét.

Durva visszaesés Ukrajnában

Az ukrán gazdaságfejlesztési minisztérium azzal számol, hogy idén 6 százalékkal zsugorodik a hazai össztermék (GDP) és az év végén 19 százalék körüli lesz az éves infláció. A GDP három százalékkal csökkent az első hat hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Júniusban 12 százalékra ugrott a fogyasztói árak éves növekedési üteme a májusi 10,9 százalékról, az áprilisi 6,9 százalék és a márciusi 3,4 százalék után. Ebben egyebek között az játszott szerepet, hogy a hrivnya több mint 47 százalékkal devalválódott.

Kevesebb gabona terem

Az ukrán központi bank épp a gyorsuló infláció miatt július 16-án 9,5 százalékról 12,5 százalékra emelte az alapkamatot. A jegybank három hónappal korábban már emelt alapkamatot, akkor is 300 bázisponttal az addigi 6,5 százalékról. A jegybank 17-19 százalékos év végi inflációt becsül.

Ukrajnában 500-550 ezer tonnával lesz kisebb az idei évre eddig várt 60 millió tonna gabonatermés az ország keleti részében zajló harci cselekmények miatt – közölte az Ihor Svajka ukrán agrárpolitikai és élelmiszeripari miniszter. A tavalyi termés 63 millió tonna volt.

Emlékmű (123rf.com)

Így lövik a lakosságot?

Ihor Svajka elmondása szerint 20,5 millió tonna gabonát már betakarítottak, ebből 14,2 millió tonna volt a búza és 5,9 millió az árpa. A minisztérium adatai szerint Ukrajna 1,3 millió tonna gabonát, jórészt árpát exportált július első 23 napjában, ami az új piaci év első hónapja.

Az ukrán fegyveres erők hírszerzése szerint a szakadárok ukrán nemzeti zászlót tűztek két harckocsira, és ezekkel lövik Donyeck lakónegyedeit - közölte vasárnap a "terrorellenes művelet" sajtóközpontja Facebook-oldalán. A szakadárok a lakosság megfélemlítésével, félrevezetésével, az általuk létrehozott "donyecki népköztársaság" melletti aktív propagandával igyekeznek elkerülni, hogy a helyi lakosok ellenük forduljanak - írta a sajtóközpont.

Nemrég jött az a hír is, hogy Oroszország és Ukrajna kölcsönösen embargót rendelt el egyes élelmiszerekre – nyilván ez sem fog jót tenni a két ország gazdaságának.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG