4p
A nemzetgazdasági miniszterből nem lesz miniszterelnök. Átfogó gazdaságélénkítő csomaggal készül az NGM őszre.
Varga Mihály és Orbán Viktor az MKIK rendezvényén.

A Figyelőnek adott interjút Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, amelyekben a következőkről volt szó:

Duális kabinetrendszer

  • Varga szerint unatkozó újságírók találták ki, hogy ő lenne a miniszterelnök-jelölt, ha a Fidesz 2018-ban koalícióra kényszerülne az MSZP-vel.
  • A kettős kabinetrendszertől azt várja, hogy kevesebb döntést kelljen hozni a kormányüléseken.
  • Ebből adódik, hogy a nemzetgazdasági miniszter szerint nem lesznek hetente kormányülések, hiszen ide már csak a nagyobb horderejű döntések kerülnek, ezekhez viszont hosszabb előkészítés kell. Az első néhány ülés után tisztázódik majd a rendszer.
  • A jegybankkal való együttműködést nem érinti a gazdasági kabinet felállítása, néhány kérdést az MNB vezetőivel együtt tárgyalnak. Az MNB és az NGM ellenségeskedéséről Varga csak annyit mondott, hogy "kialakították az együttműködés megfelelő formáit".
  • Egy éve tervezi a kormány a kettős kabinetrendszert, Orbán Viktorban kellett érlelődnie a gondolatnak.

Gazdasági teljesítmény

  • Második negyedévre  1,5 - 2 százalékos bővülésre számít a nemzetgazdasági miniszter, ha szerényebb lesz a vártnál, akkor hozzányúlnak az éves szintű 2,5 százalékos előrejelzéshez.
  • Új, átfogó intézkedésekkel készül az NGM, ami jót tesz majd a tőzsdének, növeli a KKV-k, a bankrendszer, a munkaerő-piaci bővülés lehetőségeit és fontolgatja a minisztérium, hogy közel a teljes foglalkoztatottságot elérve átállnak a hatékonyságnövelő programokra a munkahelyteremtés helyett.
  • Az új intézkedéscsomag érinti majd a közmunkaprogramokat is: tovább akarják javítani a munkaerő-áramlás lehetőségét a humántartalék nélküli településekre.
  • Az NGM elsősorban nem a külföldi munkavállalókat várja, de megfontolják a munkaadók javaslatait.
  • Ha a Brexit miatt a kelet-európai munkavállalóknak távozniuk kell az országból, akkor az lenne a legjobb, ha ismét Magyarországon vállalnának munkát. A béremelkedés üteme Varga szerint csábító, de most azért esünk el lehetőségektől, mert nincs elég munkaerő az országban.
  • Varga Mihály szerint a minimálbér kétszámjegyű növekedése nem kikényszeríthető, de az elkövetkezendő másfél évben egyébként is radikális emelkedés jön a bérek területén.
  • Varga szerint nagyon káros, hogy 12 év alatt egy jelentős számú vállalkozói csoport az uniós források miatt csak az ingyenpénzt lesi. Sokkal egészségesebb lenne már olcsó hitellel belevágni az új beruházásokba.

Hektikus világgazdaság

  • A digitális eszközökkel a gazdaság testközelibb lett és felgyorsult, ezért nehéz a helyes utak felkutatása Varga Mihály szerint.
  • Magyarország is a régiós betegségekkel küzd: nincs munkaerő, külföldi cégek dominálnak, a keresetek messze vannak az európai átlagtól.
  • A munkaerőt és a tőkét a jövőben hatékonyabban kell felhasználni.

Kell nekünk euró?

  • A magyar gazdaság szempontjából most elsietett lenne az euró bevezetése, előbb a versenyképességet kell javítani. Az euróra szükség van, hosszútávon sokkal több előnye van a közös fiskális rendszernek.
  • 2020-ban még biztos nem lesz euró. Nem lépünk be az euró előszobájának számító ERM-II rendszerbe, pedig a feltételeket tudnánk teljesíteni.
  • Folyamatosan egyeztet a régiós kollégákkal az összehangolt belépés lehetőségéről.

NAV átalakítás

  • Még nem fejeződött be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakítása: kisebb lesz a létszám és pörög az életpályaprogram is.
  • A kodifikációs munkáért felelős adóügyi helyettes államtitkár kolléga helyére új munkatárs érkezik augusztus 15-ével (a Figyelő szerint Izer Norbert váltja Pankucsi Zoltánt).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG