Ma Tung-hsziao, a tajvani székhelyű Proview Technology Shenzhen jogásza a Shanghai Daily napilapnak elmondta, hogy a hónapok óta megegyezni képtelen cégek a Kanton tartományi bíróság közbenjárására kezdtek újra tárgyalásba. Azt is hozzátette: az egyeztetés arról folyik, az Apple mennyiért vásárolná meg az iPad márkanév szárazföldi Kínában való értékesítés jogát a Proview-tól. Bár az álláspontok még távoliak, az ár "ésszerű lesz", jóval kevesebb az internetes pletykák által emlegetett 400 millió dollárnál.
A Proview 2000 és 2004 közt több ázsiai országban, valamint Mexikóban is bejegyeztette az iPad márkanevet, ennek használati jogát aztán a Proview tajvani leányvállalata, a Proview Technology Taiwan 2006-ban eladta az Apple-nek. A cég sencseni leányvállalata, a Proview Technology Shenzhen azonban az adásvétel után is fenntartotta magának a jogot a márkanév használatára a szárazföldi Kína területén, így eredetileg 10 milliárd jüant (360 milliárd forint) követeltek a szerzői jogok megsértése okán. Az Apple szerint ugyanakkor a szárazföldi Kínában való értékesítés jogát is megvették, a Proview azonban - a megegyezést be nem tartva - elmulasztotta kiszélesíteni a jogokat.
A sencseni bíróság tavaly december végén a Proview-nak ítélte az értékesítés jogát, februárban a sanghaji bíróság nem találta jogellenesnek az iPadek Apple általi értékesítését. Április végén az állami ipari és kereskedelmi felügyelet igazgatóhelyettese úgy fogalmazott: a kínai törvények értelmében az iPad márkanév használata a Proview Technology Shenzhen vállalatot illeti.
Újra tárgyalóasztalhoz ült az Apple és a Proview az iPad márkanév használatát érintő jogi kérdések tisztázására, a felek bíróságon kívül egyezhetnek meg. Az egyezkedés jelenleg arról folyik, hogy az Apple mennyiért vásárolhatná meg az iPad márkanév Kínában történő értékesítésnek jogát.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
6 perce
-
Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
25 perce
-
A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
körülbelül 1 órája
-
Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
körülbelül 1 órája
-
A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
2 órája
-
Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt
2 órája
-
Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
2 órája
Mfor.hu Top24
- Talán soha nem látott egységbe kovácsolta a parlamentet a Tisza javaslata
- Eldőlt, hogy kik vezethetnek majd parlamenti vizsgálóbizottságokat
- Lavrovnak nem tetszik az Egyesült Államok viselkedése
- Kiderült, ki lesz Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára utódja a Demokratikus Koalíció élén
- Reagált a volt igazságügyi miniszter a súlyos vádakra
- Ennyiért válthat most eurót
- Kapitány István a leggazdagabb miniszter
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
-
Lassul a lakásdrágulás: egyre több helyen jönnek az árengedmények
13:38
-
Jön a gyors internet a Wizz Air járatokra
12:54
-
Ami a budapesti lakásvásárlóknak jutalom, a vidéki vevőknek büntetés
12:23
-
Papíron működnek, a valóságban eltűnnek – így ürül ki a magyar céges szektor
11:46
-
Tovább dübörög a chipbiznisz
11:13
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter: A történelem szemétdombjára kerül a Szuverenitásvédelmi Hivatal
12:38
-
Aki mindig válaszol, nem mindig van jelen
10:51
-
Szakmai együttműködés az egri könyvtár és a bábszínház között
09:55
-
Ütközés után cserbenhagyta, megállás nélkül továbbhajtott
09:22
-
Reagált a strand vezetése a bérlők vádjaira: elismerik a problémákat, de szerintük nincs általános válsághelyzet
08:00
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
2026. június 8. 18:35
-
Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
2026. június 8. 17:10
-
Magyar Péterék nagy átalakításokról döntöttek a gyermekvédelemben
2026. június 8. 14:00
Másodpercenként 3768 dollár.





