A cigarettakereskedelem, tágabban értelmezve a dohányáru-kereskedelem az utóbbi hónapokban fókuszba került, miután idén nyáron a trafikkoncessziós pályázat eredményhirdetése, illetve a nyertes üzletek megnyitása után teljesen átalakul a piac. Sokszor csak a dohányosokat ellátó kiskereskedelmi egységek piacának átrendeződését emlegetik, de mindenképpen érdemes áttekinteni a háttér országot, azaz a boltokat ellátó dohányáru-nagykereskedők piacát.
Nőttek a bevételek
Az tisztán látszik, hogy hatalmas összeg folyik be a főtevékenységként dohányáru-nagykereskedelemmel foglalkozó cégek kasszájába. 2011-ben az adatokat leadó dohányáru-nagykereskedők összesen 527 milliárdos bevételt értek el, egy évvel korábban 27 cég 511 milliárdos, 2009-ben pedig szintén 27 társaság 480 milliárdos forgalmat vallott be.
Ez azt jelenti, hogy 2010-ben az előző évhez képest 6,4, 2011-ben pedig 3,1 százalékkal gyarapodott az érintett társaságok összárbevétele – ismertette legfrissebb elemzését Keleti József a döntéstámogató céginformációkat szolgáltató Bisnode csoport ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az említett adatok nem mutatják be a teljes piacot, mert a dohányáru-nagykereskedelmet főtevékenységként megjelölő cégek száma 35-38 között mozgott az ominózus években, azaz vannak cégek, amelyek árbevételét nem tartalmazza a statisztika.
Az összárbevétel bővülésével párhuzamosan az egy cégre vetített átlagos árbevétel is emelkedett, 2009-ben ez az összeg 17,8 milliárd forintra rúgott, egy évvel később közel 19 milliárdot tett ki, 2011-ben pedig átlépte a 20 milliárd forintot.
Hiába nőttek a bevételek, az eredmények romlottak
Bár az árbevétel emelkedett 2009 óta, az eredményadatok már sokkal rosszabb képest festenek. A veszteség ugyanis az árbevétel-emelkedésnél nagyobb ütemben nőtt, ez pedig arra utal, hogy a dohányáru-nagykereskedelem nem feltétlenül jelent jelentős nyereséget a szektorban érdekelteknek.
Az adataikról a Bisnode csoportnak beszámoló dohányáru-nagykereskedelmi társaságok adózás előtti eredménye 2009-ben 2 milliárd forintra rúgott, ehhez képest 2010-ben 19 százalékkal 2,5 milliárdra nőtt a mínusz. A 2011-ben feljegyzett 3,7 milliárd forintos negatív eredmény pedig durván 50 százalékos veszteségnövekedést jelent az érintett vállalatoknak. A nettó eredmény is hasonlóan alakult, a 2009-es 2,4 milliárd forintos összesített veszteség 2010-re 15 százalékkal 2,8 milliárdra emelkedett, 2011-ben pedig éves szinten 44 százalékkal 4 milliárd forintra nőtt.
Leépítések voltak az elmúlt években
A veszteséges működés miatt az sem meglepő, hogy a Bisnode rendelkezésére álló létszámadatok leépítésekről árulkodnak – fogalmazott Keleti József. A dolgozók számáról 2009 és 2012 vége között 21-24 cég adott információt, ezek alapján látható, hogy folyamatosan csökkent a létszám. Négy évvel ezelőtt a szóban forgó vállalatoknál összesen 1739-en dolgoztak, míg tavaly már csak 1499-en, azaz négy év alatt több mint 200 állás szűnt meg a dohányáru-nagykereskedőknél. Szintén jól mutatja a létszám kedvezőtlen alakulását, hogy egy cégnél 2009-ben átlagosan még 83 ember dolgozott, tavaly pedig már csak 68 fő volt náluk alkalmazásban átlagosan. Vagyis 2009 és 2012 vége között az egy cégnél foglalkoztatottak átlagos száma közel 20 százalékkal esett vissza.
Főszerepben a nagyok, Budapest és Pest megye
Ha a legnagyobb dohányáru-nagykereskedőket külön-külön vizsgáljuk, kiderül, hogy a 2011-ben elért árbevétel jelentős részét két cég adja: 2011-ben a két legnagyobb árbevételt mutató nagykereskedelmi cég 175 és 172 milliárd forintról számolt be. Az utánuk következő már csak 70 milliárdos forgalmat teljesített, a tizedik vállalat árbevétele pedig épphogy csak meghaladta az egymilliárdos határt.
Ha területi bontásban vizsgáljuk az adataikról beszámoló dohányáru-nagykereskedőket, akkor az látszik, hogy a legjelentősebb cégek központja Pest megyében vagy a fővárosban van. A budapesti székhelyű nagykereskedők 136 milliárdos bevétellel zártak 2011-ben, a Pest megyeiek pedig 370 milliárddal. Ez azt jelenti, hogy a fővárosi és Pest megyei központú cégek adták a 2011-ben mért 527 milliárdos árbevétel döntő részét.
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Így indult a nap a budapesti tőzsdén
9 perce
-
Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
32 perce
-
Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
körülbelül 1 órája
-
A Pentagon kőkemény döntést hozott
körülbelül 1 órája
-
Irán és Izrael megint megállapodott
2 órája
-
Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
2 órája
-
Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
3 órája
- Közel 70 milliárd forintos profit jött össze az orosz-magyar topmilliárdosnak
- Még egy érdekes, 10 milliárdos szerződés került elő Hankó Balázs fiókjából
- Itt van Kármán Andrásék első számadása: nem túl rózsás a kép
- Rekordot ért el a magyar villamosenergia-piac
- Váratlanul véget ért Mészáros Lőrinc és Száraz István szárnyaló üzleti kapcsolata
- Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb
- Putyinék nem fogják annyiban hagyni a kaukázusi kudarcot?
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Eddig tartott a jó világ a benzinkutakon? 2026. június 2. 11:51
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Így indult a nap a budapesti tőzsdén
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
A Pentagon kőkemény döntést hozott
A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
-
Döbbenetes vagyonok a Parlamentben: kiderült, mije van a politikusoknak
08:58
-
Kínai óriáscégek kerültek feketelistára
08:47
-
Eegyre drágább nyaralni és szórakozni, elszállt több szolgáltatás ára
08:30
-
Az átlagnyugdíj már csak fele az átlagfizetésnek
08:13
-
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon
05:29
-
Ütközés után cserbenhagyta, megállás nélkül továbbhajtott
09:22
-
Reagált a strand vezetése a bérlők vádjaira: elismerik a problémákat, de szerintük nincs általános válsághelyzet
08:00
-
185 millió forint közpénz ment el játékmotorokra, Heves megyében sem fukarkodott a Fidesz
07:08
-
Aszfaltozás, terelések és reggeli lezárások: újabb szakaszához érkezett a 25-ös főút egri felújítása
15:41
-
Mecser Tamás lett az új országos rendőrfőkapitány
13:58
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
2026. június 8. 13:45
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Ez várja a benzinkúton kedden
2026. június 8. 10:58
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
2026. június 8. 18:35





