3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Az Európai Bizottság jóváhagyta az Apollo Tyres Ltd.-nek a gyöngyöshalászi gumiabroncsgyár felépítéséhez nyújtandó, összesen 95,7 millió eurós, megközelítőleg 29 milliárd forintos regionális beruházási támogatást. Az Apolloért már 2008-ban is versengett Szlovákia és Magyarország.

Mint azt az uniós végrehajtó intézmény hétfői közleményében megállapította, a támogatás megfelel az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályoknak. A brüsszeli bizottság úgy találta, hogy a Magyarország által folyósítandó támogatás kedvez a regionális fejlődésnek, esetleges versenytorzító hatásai pedig korlátozottak maradnak.

A tervek szerint a gyárban naponta 16 ezer személyautó- és 3 ezer haszongépjármű-abroncsot gyártanak majd.

"Az Apollo Magyarország beruházási projektje a tervek szerint 975 új munkahelyet teremt Gyöngyöshalászon. Ezzel jelentősen fellendíti a régió fejlődését anélkül, hogy az egységes piac indokolatlan torzulásához vezetne" - ismertette a közlemény az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős alelnöke, Joaquín Almunia álláspontját.

Magyarország júniusban jelentette be, hogy 48,2 millió euró közvetlen támogatással, 2,8 millió euró foglalkoztatási támogatással és mintegy 44,7 millió euró adókedvezménnyel kívánja támogatni az új gumiabroncsüzem építését. A projekt keretében 442,2 millió eurós beruházás valósul meg.

Ezért kellett Brüsszel elé vinni

A gyár az észak-magyarországi Gyöngyöshalászon fog megépülni. Ez a térség a magas munkanélküliség, illetve az uniós átlagtól jócskán elmaradó GDP miatt az EU-előírások értelmében regionális támogatásra jogosult. Az állami támogatást a meglévő támogatási programok keretében nyújtják, ám a meglehetősen nagy összegre és a verseny torzulásának ebből fakadó fokozott kockázatára tekintettel be kellett jelenteni a brüsszeli bizottságnak, hogy az elvégezhesse az egyedi értékelést és jóváhagyást.



Az uniós testület megállapította, hogy az Apollo Magyarország anyavállalata, az Apollo Tyres Ltd. piaci részesedése a személygépkocsikhoz, könnyű tehergépkocsikhoz, tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz használt gumiabroncsok tekintetében a beruházást követően sem fogja elérni a 25 százalékot az Európai Gazdasági Térségben (EGT). Emellett a beruházással létrehozott termelési kapacitás a piac 5 százaléka alatt marad.

A szlovákok helyett választottak minket

Az Apollo beruházásáért már 2008-ban is versengett  a két ország, de akkor a válság miatt nem indult el a projekt.

A társaság 2008-ban már egyszer előkészítette egy magyarországi gyár felépítését Gyöngyösön. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2008 januárjában jelentette be Újdelhiben, hogy az Apollo Tyres 300 millió euró befektetéssel a gyöngyösi ipari parkban építi fel európai gyártóbázisát. Az indiai cég magyarországi leányvállalata földvásárlási opciót is szerzett a Gyöngyösi Ipari Parkban.

Luis Ceveniz, az Apollo cég európai vezetője korábban azt mondta: gazdasági szempontok miatt döntöttek Magyarország mellett, mint a költségek, a szakismeret, a rendelkezésre álló nyersanyagok és az infrastruktúra minősége.

A vállalat jelenleg Indiában, Dél-Afrikában és Hollandiában rendelkezik gyártókapacitásokkal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG