Hirdetés

Nem bírt a jégesővel - távozik a Duna TV elnöke

2010. július 16., 07:06

Elnökségének hatodik évében, közös megegyezéssel, 21 havi végkielégítéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke

Hirdetés
Elnökségének hatodik évében, közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - áll a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnökségének szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Cselényi László mandátuma július 22-ével – a médiatörvény parlamenti megszavazásának tervezett napján – szűnik meg. A közlemény szerint az elnök távozását követően a Duna Televízió Zrt. irányítását A. Szabó Magda ügyvezető alelnökként látja el.

Amikor az emberrel folyamatosan közlik, hogy a jövőben nem tartanak igényt a szolgálataira, "amikor elkezdődik a jégeső, először mogyoró-, aztán dió-, majd végül teniszlabda nagyságú", akkor félre kell állni - mondta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este Cselényi László. A tévéelnök hangsúlyozta: a lépésre nem önmaga védelmében szánta el magát, hanem azért az intézményért tette, amelyért "él-hal", és amelyben életének egy jelentős részét töltötte el. 
   

Szabó László, a közalapítvány kuratóriumi elnökségének Fidesz által delegált tagja az MTI-nek elmondta, az elnöknek 42 havi végkielégítés járt volna, ám ezt a kuratórium hosszas vita után a felére csökkentette, így Cselényi László 21 havi végkielégítéssel távozhat az intézmény éléről.

A háttérműsorban a televízió július 22-én távozó elnöke kifejtette: a nap, amelyen távozik, szimbolikus, hiszen aznap fogadja el a parlament az új médiarendszert felépítő törvényt, amellyel nem ért egyet, véleménye szerint az új szabályozás elveszi a Duna TV gazdasági függetlenségét, és ezzel a szabad alkotás is megszűnik. A Duna Televízió ügyvezetését a távozása után ellátó A. Szabó Magda Duna TV-alelnökről elmondta: örül, hogy ő képviselheti a kontinuitást, bár "keskeny ösvényen jár, nincs nagy mozgástere."
   
Az elnök a műsorban újfent hangoztatta: a közelmúltban megkérdőjelezett műsorgyártási szerződések "messzemenően jogszerűek, kizárólag a Duna TV érdekeit szolgálják, a műsorok rendben el fognak készülni."

MTI, Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook