4p
KKV
Az állam 220 milliót fektet az egészségügyi, műszaki szolgáltató társaságba.

Egy, az egészségügyi szektorban több mint egy évtizede sikeresen működő társaság leánycégének innovatív fejlesztéseihez biztosít tőkét a Széchenyi Tőkealap legutóbbi döntése alapján. A Med-Scop Hungary Kft. egy, az anyagcége egészségügyi és orvos-technológiai üzemeltetési tevékenységéhez kapcsolódó területre lép be az egészségügyi szférán belül. A társaság a nemzeti egészségügyi szűrőprogram célkitűzéseinek mindenben eleget tevő, komplett diagnosztikai eszközökkel felszerelt mobil szűrőállomást alakít ki és üzemeltet, illetve saját egészségügyi szoftverek és technológia fejlesztésére fordítja a friss tőkét.

A Széchenyi Tőkealap az EU által notifikált új terméke keretében összesen 220 millió forintot fektet be két ütemben az induló vállalkozásba. Első lépésként 120 millió, majd 2014-ben 100 millió forint tőkebefektetéssel segíti az üzleti tervek megvalósítását, egyharmados tulajdonrészt szerezve ezzel a vállalkozásban.

Csuhaj V. Imre

Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap elnök-vezérigazgatója szerint sikerült ismét egy olyan hazai kisvállalkozást kiválasztaniuk együttműködő partnerként, amely egy speciális területen, de széles intézményi körben már bizonyította eredményességét, ugyanakkor innovatív hozzáállásával önálló fejlesztésekbe is kezdett. Az új területek alaptevékenységtől eltérő iránya azonban indokolttá tette, hogy a saját fejlesztések különálló keretek között folytatódjanak tovább. Az SZTA Unió által engedélyezett, idén elindított terméke tette lehetővé az Alap beszállását, a társaság finanszírozási igényeinek megfelelő léptékű befektetéssel.

Prevenciós szűréseket is végezhetnek a szűrőbusszal

Az SZTA tőkeforrását fogadó társaság, a Med-Scop Hungary Kft. anyacége – a Vatner Kft. – a magyarországi egészségipar területén biztosítja orvostechnológiai eszközök komplex szervizmenedzsmentjét, valamint intézmények infrastruktúrájának műszaki üzemeltetését, a piac két vezető szereplőjének egyikeként.

„Újonnan indított vállalkozásunk az anyagcég főprofiltól eltérő, saját fejlesztéseit veszi át, önálló egységbe szervezve azok kezelését” – mondta el Matyék Gábor a Med-Scop Hungary Kft. ügyvezetője.

A cégcsoport hátteréből adódóan a leánycég megfelelő szakemberekkel, és technológiai tudással rendelkezik ahhoz, hogy egy, az országban egyedülálló, a legkorszerűbb CT, audiológiai-, szemészeti-munkaállomással és mobil ultrahang berendezéssel felszerelt mobil szűrőközpontot alakítson ki és üzemeltessen. A szűrőbusz kapacitását egyrészt a régió egészségügyi intézményei köthetik le, másrészt az ország bármely pontján alkalmas prevenciós szűrőprogramok lebonyolítására – a vállalati vagy a magán-egészségügyi szféra szereplőivel együttműködve.

Az SZTA-val kötött megállapodás további fejlesztési tervekre is kiterjed. A Med-Scop Hungary két web-alapú – egy humánbeteg diagnosztikai és döntéstámogató rendszer, illetve egy webes állatorvosi anatómiai képtár - rendszer továbbfejlesztését végzi el a következő évben a tőkebevonás segítségével. A két szoftvert – a Humeda-t és a Vetfusion-t – a jövőben elsősorban belföldi majd a későbbiekben nemzetközi piacon tervezik értékesíteni.

Széchenyi Tőkealap-kezelő ZrtA Magyar Állam 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság, tulajdonosi jogait a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség gyakorolja. Az alapkezelő feladata a Regionális Operatív Programok keretéből felállított Széchenyi Tőkebefektetési Alap 14 milliárd forintos forrásának eljuttatása a magyar KKV-szektor felé, meghatározott időtartamra szóló tőkebefektetés formájában. Az Alap 14 milliárdos forrásának 85 százaléka európai Uniós forrásból származik, 15 százaléka magyar állami forrás. Az alapkezelő tőkebefektetési tevékenységét előre meghatározott és transzparens befektetési politika mentén végzi, szakmai alapon kiválasztott befektetési bizottság döntés-előkészítésével. A Széchenyi Tőkebefektetési Alap célja, hogy a nemzetgazdasági szempontból jelentős, ugyanakkor a piaci kockázati tőkebefektetők figyelmén többségében kívül eső szektorok vállalkozásait elsősorban tőke oldalon támogassa. Az Alap befektetési politikája ezáltal ösztönzi a gazdasági növekedést, a foglalkoztatás bővülését, a leszakadó régiók felzárkózását és szolgálja az európai uniós források minél hatékonyabb területi felhasználását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG