A tények engem igazoltak, a Malévot megmentettük, a visszaállamosításért kemény tárgyalásokat folytattunk az oroszokkal - jelentette ki Oszkó Péter az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este. A volt pénzügyminiszter szerint nem a Wizz Air volt az első, amely bejelentést tett az uniónál a Malév állami támogatása kapcsán.
2010-ben a túlélés volt a tét
Oszkó Péter elmondta, hogy az előző kormányzat idején kemény tárgyalásokat folytattak az oroszokkal azért, hogy lehetővé tegyék a Malév megmentését, és ezt a következő kormány számára biztosítsák.
Mint mondta, amikor hivatalba léptek, a Malév 100 százalékosan orosz tulajdonban volt egy olyan privatizáció eredményeként, amelynek feltételeit Borisz Abramovics cégcsoportja nem teljesítette, emiatt nehéz helyzetben volt a cég, tulajdona visszahullt a finanszírozó orosz bankra, amely közölte, hogy nem finanszírozza tovább a légitársaságot.
Közölte: nyilvánvaló volt, hogy ha nem tesznek semmit, akkor 2010-ben a Malév leáll. " Oszkó Péter szerint a visszaállamosítás során "mindent kipréseltek" a tárgyalásokból. "Minden furcsa összeesküvés-elmélet megcáfolódik, hiszen az, hogy mi akkor lehetővé tettük a Malév megmentését, az sem a versenytársak érdekeit nem szolgálta, sem az oroszokét, senkiét, csak azt az érdeket szolgálta, hogy 2010-től kezdődően legyen lehetőség a Malév továbbélésének biztosítására" - mondta.
A terv az volt, hogy vissza kell szerezni az állami tulajdont. Úgy tudtak megállapodni az oroszokkal, hogy 95 százalékig mentek el, ez az államnak akkor pénzébe nem került, és 5 százalékig benne maradtak az oroszok.
Sms-eztek Varga Mihállyal
| Váradi Józsefet, a Wizz Air vezérigazgatóját is meglepte, hogy a Malév úgy állt le, hogy nem veszi át a helyét egy új nemzeti légitársaság. A Wizz Air alapítója a Népszabadságban megjelent interjúban azt mondta: a piaci szereplők nagyrészt ki tudják majd tölteni az így kieső kapacitást. Részletek >> |
Elmondta: tervet készítettek arra, hogy önfinanszírozóvá válhasson a Malév, ami nagyon radikális átalakításokat igényelt volna a flottában, a járatszámokban, és a munkavállalói állomány tekintetében is. De volt egy B terv is, hogy ha ez nem sikerül, ha itt a vége, akkor fel kell készülni a kormánynak egy új légitársaság elindítására. "Nem fordulhat elő úgy a Malév csődje (...), hogy nem kész a kormány, hogy új légitársaságot indítson. Ehhez viszont vissza kellett szerezni az állami kontrollt" - fogalmazott.
Oszkó Péter a műsorban azt mondta: mindezekről egyeztetett a fideszes Varga Mihállyal, akivel nemcsak sms-eket váltottak, hanem nagyon sok megbeszélést folytattak. "Jeleztem, hogy mi mindenre kell felkészülni, jeleztem, hogy nagyon nagy terhek vannak a Malévon, jeleztem, hogy ezektől nem tudjuk megszabadítani a Malévot" - mondta, hozzátéve, hogy a két lehetséges forgatókönyvről is részletes tájékoztatást kapott akkor a Fidesz.
"Ezeknek a tudatában folyt az a párbeszéd, amikor én azt érzékeltem, hogy a Fidesz akarja, hogy megtörténjen ez a visszaállamosítás, mert szeretne valamit kezdeni a Malévvel. Hát sajnos nem tudott" - fogalmazott.
A volt pénzügyminiszter szerint új lehetséges befektetőket is irányítottak a Fideszhez, például tárgyaltak már akkor is a Travel Service céggel is.
Nem csak a Wizz Air dobta fel a Malévot
Közölte azt is: a Wizz Air nem kérte őt fel igazgatósági tagnak, hanem - harmadmagával - ő pályázott a tagságra. Kommunikációs szempontból hibának nevezte, hogy ezt akkor nem jelentette be határozottabban, de hozzátette: sok helyen beszélt erről, szerinte kormányzati tisztségviselőknek is mondta.
Egy kérdésre válaszolva jelezte: a Wizz Air nem feljelentette a Malévot, hanem bejelentést tett az uniónál egy állami támogatási ügyről, amiben szerinte nem is a Wizz Air volt az első, a versenytársak közül sokan tettek bejelentést, hogy megakadályozzák a Malév további támogatását. Ismételten kijelentette, hogy ebben a döntésben semmilyen módon nem vett részt a cégnél.
Címlapon
Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
Kiterítette lapjait az EU-csúcson először felszólaló francia elnök, Francois Hollande több ponton is homlokegyenest mást gondol, mint Angela Merkel. Az éjszakába nyúló megbeszélésen a felek kiengedték a gőzt, és egyértelművé tették: stabilitás nélkül nem lehet növekedésösztönzésről beszélni. Még nem dőlt el semmi. A német-francia törésvonal azonban éles kontúrral kirajzolódott: hova áll ebben a vitában Magyarország?
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Korai öröm: a jövő héttől már minden devizahitelest vár a Raiffeisen
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Mikor kell abbahagyni a facebookozást? (videó)
Még több KKV
Utánajártunk...
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Milliárdos mínusz a CIG-nél: a végtörlesztés elbánt a magyar biztosítóval
- Áfakulcs esetében uniós csúcstartók vagyunk
Állásajánlatok
- Bérszámfejtési Csoportvezető - Recruitment International Kft
- Cost Controller - Veszprém megye - Recruitment International Kft
- Production Controlling Manager - Zala megye - Recruitment International Kft
- Experienced Finance Manager - Production - Randstad Hungary Kft.
- General Ledger Accountant - Randstad Hungary Kft.
- Mitől lesz versenyképesebb Magyarország? 21 pontos javaslat a kormánynak
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Álomból rémálom – újabb zuhanás előtt a Facebook? (videóval)
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Elszálltak az élelmiszerárak: csak a törökök járnak előttünk
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
Ó ősi világrész
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök
- Romló olasz GDP-előrejelzés a múltheti bankleminősítések után
- Túljegyzés mellett hozamemelkedés a spanyol állampapír aukción
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
Legfrissebb híreink
- Június 4-én jegybanktörvény, utána IMF-tárgyalások?
- Kétéves mélyponton az euró, nagyot esett a BUX, a forint, az OTP
- Így tudhatjuk meg, hogy milyen tyúk tojásait esszük
- Benézett a 302-es szint alá is a forint
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- Gerhard Schroeder a Budapest Airport új elnöke
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Nem járul hozzá a Költségvetési Tanács a büdzsé módosításához







Na itt a mese délután.
Ha valóban meg akarták menteni, akkor miért úgy támogatták a MALÉVOT, hogy abból baj legyen ?
Ha meg akarták menteni, miért nem vonták felelősségre az Orosz tulajdonost, hogy nem tartja be a vállaltakat ?
Ha meg akarták menteni, miért hagyták az 5% tulajdonjogú orosz banknak az irányítási jogot ?
Vajon honnan tudtak a wizzair emberei, hogy jogtalan volt a támogatás. Az olaj ügyeket lehetett titkosítani , egy ilyen ügyet nem lehet titokban tartani ?
Ha tudták, hogy tönkre fog menni, akkor miért pumpálták bele a pénzt, és vásárolták vissza? Miért nem hoztak létre abból a pénzből egy másik légitársaságot ?
Ilyen védekezést, hogy nem csak a Wizz-Air dobta fel a légitársaságot. Egyáltalán miért dobta fel a Wizz-Air, ahol Oszkó dolgozik. Nyilván Oszkó ezzel az információval tudta magát benyalni az igazgatóságba.
Sajnos itt tartunk, Ha döglik a tehenem, dögöljön a szomszédé is. Lényegtelen, hogy ez mibe kerül a kis embernek. Tipikus magyar mentalitás.
Más országokban a belső ellentétek ellenére is úgy lépnek fel a világon, hogy az az ország érdeket szolgálja. Egyedül a magyarok azok, akik nem néznek semmit, lejáratják az egész országot, csak hogy valahogy a hatalmat magukhoz vegyék. A kormány megdöntéséhez minden eszközt bevetnek, nem nézik, hogy az mibe kerül nekünk, nem nézik, hogy közbe tönkre megy az ország az ő csatározásukban. (Ez érvényes az összes politikusainkra, és az sem menti őket, hogy amaz is ezt csinálja).