4p
A Privátbankár.hu törvénymódosítást javasol: tegyék lehetővé, hogy az MNB a felügyeleti díjakból és -bírságokból beszállhasson a brókercégek utáni kártalanításba. Legalább 2 érvünk van...

A hatályos törvények szerint sem a felügyeleti díjat, sem a felügyeleti bírságokból befolyó összeget nem lehet kártalanításra fordítani, ám a Privátbankár.hu javaslata szerint erről érdemes lenne elgondolkodni.

Felügyeleti eszközökkel nem lehetett volna megelőzni a Quaestor csődjét - vélekednek egyes piaci szakértők. A felügyelet ugyanis maximum arra vállalkozhat, hogy percepciót építsen, amely távol tartja a piaci szereplőket attól, hogy visszaélést kövessenek el. A "ne merd!" felszólítás a többséget távol tartja, ám a zavarosban halászók átlépnek a tiltás határán. Ez ugyanolyan helyzet, mint amikor egy telephelyet őrkutyával őrzünk, ám ennek ellenére megtörténik a baj - például azért, mert a betörők kiismerik az őr ellenőrzési útját. Ilyenkor sem az őrt veszik elő - szólnak az érvek az egyik oldalon.

Igenám, de ilyenkor a kárt az adott cég viseli és nem verik rá a piac többi szereplőjére - emlékeztet az ellenoldal. A másik oldal válasza is kész erre: a cégek ebben az esetben egyfajta kockázati közösségként tekintendők, amelyeknek a bizalomvesztés okán fontos, hogy saját eszközeik felhasználásával védjék a bizalmat, az üzletág renoméját.

És a prudencia az smafu?

És ezzel el is jutottunk oda, miért is kellene, ha a felügyeleti jogkört ellátó jegybanknak magnak is kivennie a részét a kártalanításból. A felügyelet ugyanis nem csak fogyasztóvédelmi, hanem prudenciális feladatokat lát el, azaz ezen kalap alatt neki az az érdeke, hogy stabilan működő befektetési szolgáltatói kör álljon a hazai ügyfelek rendelkezésére. A terhek bármilyen szintű megosztása javítaná a befektetési szolgálatói kör helyzetét, ami legalább némi biztosítékot nyújtana arra, hogy pusztán a Quaestor-kártalanításból eredően nem válik több szolgáltató fizetésképtelenné és nem kell új és új brókercsődök után a Bevának, vagyis végső soron a befektetési szolgáltatóknak új és új pénzeket befizetniük, ami egy ma még nehezen látható folyamatot indíthat el.

Amiért a jegybanknál vannak a fogak

Ráadásul - miként azt korábbi cikkünkben jeleztük - a kártalanításba történő bekapcsolódást azért is várhatná a piac a jegybanktól, mert a (piac)felügyeleti rendszert épp azért találták ki, hogy így intézményes formában érvényesülhessen a versenysemlegesség. Kis túlzással ugyanis, abban az esetben ha a piac szereplőinek lenne lehetősége, hogy egymást ellenőrizzék, az komoly lehetőséget biztosítana a piacbefolyásolásra. Ennek révén ugyanis a tőkeerősebb cégek folyamatos feljelentésekkel, új és új vizsgálatok indításával folyamatos magyarázkodásra kényszeríthetnék a kisebb cégeket, amelyeknek így aligha nyílna lehetősége arra, hogy fenntartsák a normális üzletmenetet. Ráadásul a bizalmatlanság lehetetlenné tenné a normális piaci működést.

Ezt az érdekellentétet oldották úgy fel a szabályozók - a piac teljes helyeslésével -, hogy az ellenőrzési jogokat nem valamilyen piaci önszabályozó testülethez, hanem a mindenkori felügyelethez, jelenleg az MNB-hez társították. Ezt a megállapodást jellemezte úgy Csányi Sándor, hogy "nem mi alkotjuk a szabályozást, nem mi végezzük a felügyelést, mi fizetjük a felügyeleti díjat, az OBA és a Beva díjat, amely szervezetekben a jegybank van többségben" Ezek után az OTP elnök-vezérigazgatója szerint méltánytalan a számlát egészében a pénzügyi szektorral kifizettetni.

A felügyeleti feladatok elég egyértelműek: a szervezet megelőz, szabályoz, felügyel és adott esetben szanál. Azonban a fenti érvelés nyomán helye lenne annak is, hogy a felügyelet kártalanítson is. Ha másért nem, hát azért, mert az elmúlt évek felügyeleti munkája során szinte bizonyosan voltak olyan pontok, ahol hatékonyabb fellépés esetén legalább részben megelőzhetőek lettek volna a visszaélések, vagy legalábbis csökkenthetőek a károk. Ésszerűnek látszik tehát a felügyeleti díjak és/vagy felügyeleti bírságok legalább egy részének becsatornázása a kártalanítási folyamatba. Ahogy korábban is jeleztük: megosztott kártalanítást tartanánk igazságosnak, hiszen a piac szereplőinek valóban tenniük kell a bizalom visszaszerzéséért. (Ezt most nem szigorúan csak a Quaestor-ügyre kellene szabni, hiszen abban a kérdésben továbbra is fennállnak a jogi ellenvetések.)

Erre a jelen helyzet megoldást is kínál, hiszen az MNB jelenleg számottevően nyereséges, mondhatnánk, nincs rászorulva erre a bevételre (ráadásul a bírságokat saját működésére nem is fordíthatja).

Persze, ez is politikai döntés kérdése. A helyzet adott, hiszen a Parlament előtt van a pénzügyi salátatörvény, amely számos ponton amúgy is módosítja a jegybanktörvényt...

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG