5p
Az unió kérte, az emberek viszont nem kapnak rajta. Jó, ha a százat eléri azon ügyfelek száma, akik az indulás óta eltelt 5 hónapban alapszámlát szerettek volna nyitni. Senkit nem ért azért ez olyan nagy meglepetésként, de mégis érdemes leszögezni: így tényleg nem lehet a kispénzűeket a bankolásra csábítani.

Mondhatni csúnyán bebukott az Európai Uniós jogszabályoknak megfelelni kénytelen alapszámlacsomag Magyarországon, legalábbis azon válaszok alapján, amelyeket a hazai pénzintézetek juttattak el lapunkhoz.

A Bankszövetség egyébként már 2012-ben döntött az önszabályozásról: ennek nyomán bocsátotta ki ajánlását az alapszintű szolgáltatásokat nyújtó lakossági fizetési számlákról. A hazai bankok kínálatában 2012 óta számos olyan lakossági számlatermék létezik, amely megfelel az uniós elvárásoknak.

Az alapszámlák létrehozására még egy tavaly októberi kormányrendelet kötelezte a bankokat. Ez a rendelet annak az uniós irányelvnek felelt meg, amely azt segítené elő, hogy azok is rendelkezzenek egy alapvető funkciókat kínáló bankszámlával - lehetőleg jó áron -, akik eddig valamilyen okból távol maradtak a bankolástól. A magyar lakosság nagyjából ötöde nem rendelkezik bankszámlával, a célcsoport ők lettek volna, illetve azok a szerényebb jövedelműek, akik eddig nem tehették meg ezt.

Van jobb

Csak hát úgy néz ki, hogy tényleg a kutyát nem érdeklik ezek a termékek, amire kapásból tudunk is mondani egy jó okot: a nagyon egyszerű tulajdonságok mellett baromi drágák lehetnek ezek csomagok a kínálat többi részéhez képest, ami azért komoly kettősségeket ébreszt, ha valóban a kevés pénzből élőket akarták megfogni vele. Az alapszámlák díját  az előző év bruttó minimálbérének 1,5 százalékára limitálta a rendelet, azaz havi maximum 1575 forintot lehetett elkérni érte. Ezért az ügyfél 4 ingyenes átutalást vagy csoportos beszedési megbízást kapott 100 ezer forintig, illetve a szokásos két ingyenes készpénzfelvételt ATM-ből, aminek viszont van egy nagyon nagy hátránya: maximum 150 ezer forintot lehet kivenni belőle, de ami még rosszabb, hogy bankfiókban csak 50 ezer forintot lehet felvenni vele. Nem kell sokáig kutatni a számlaajánlatok között, hogy kicsivel több feltétel teljesítésével ennek töredékéért tudjunk bankolni.

Nekünk sem voltak nagy reményeink a számlacsomag sikerességével kapcsolatban. Tavaly az indítás előtt körbekérdeztünk, és már akkor azt mondta szinte minden piaci szereplő, hogy az alapszámlánál sokkal kedvezőbb ajánlatokkal várták eddig is az ügyfeleket. Részletek >>>

Valószínűleg ezt a tényt a bankok is tudatosítják az alapszámlával szemező ügyfeleikben - már ha valaki nem jött volna rá magától, mivel alig akad olyan, aki alapszámlát szeretne nyitni Magyarországon. A konstrukciót tavaly október óta kötelezően nyújtják a bankok. Ehhez képest például

“a K&H-nál egy alapszámlát nyitottak ez idáig” - közölte lapunkkal a bank.

Nagyobb érdeklődésre számít viszont az UniCredit. Ők több más bankhoz hasonlóan diplomatikusan azt írták, egyelőre mérsékelt az érdeklődés a termék iránt “de az alapszámlával kapcsolatos ügyfélkérdések és visszajelzések azt mutatják, hogy vidéken várhatóan nagyobb érdeklődésre tarthat számot”. A bank nem is számszerűsítette, hogy mennyien kérték eddig, egyelőre még nagyon alacsony a számlanyitók volumene a pénzintézet tájékoztatása szerint.

A Budapest Banknak sem kell kapkodnia az új alapszámlák megnyitásával, néhány hónap alatt 14 ember nyitott náluk ilyet, ahogy a CIB Bank sem fog belefulladni az érdeklődők számába: “az alapszámla elindítása óta minimális érdeklődést tapasztalunk a termék iránt” - válaszolták a Privátbankárnak.

Az Otp nem kertelt, kerek-perec leírják, hogy amint meglátják az ügyfelek a többi számlacsomag kínálatát, egyből felejtős lesz az alapszámlacsomag. “Az érdeklődés elenyésző a kormányrendelet szerinti alapszámla iránt az OTP Banknál, és az érdeklődő ügyfelek is általában a termék összehasonlító megtekintését követően másik számlacsomagot választanak (...)  Általánosságban elmondható, hogy az ügyfeleknek érdemes az adott bank többi ajánlatát is végignézni, ugyanis lehet, hogy más termékkel jobban járnak” - zárják levelüket, és valóban, érdemes átböngészni a kínálatot, hiszen a lehetőségekhez képest sokkal olcsóbban is tudunk bankolni, a kereséshez pedig már több összehasonlító oldal is ad segítséget.

A kötelezőt hozza, de másra nem jó

Akiket tehát ezzel csábítanának a folyószámlák csodálatos világába, sokkal rosszabb kondíciókkal bankolhatnak a pénzintézetek más ajánlataihoz képest, így - ahogy az a válaszokból is kitűnik - az alapszámla nem váltotta be a hozzáfűzött uniós és kormányzati elvárásokat. Ha pedig minden így marad, akkor még azoknak az új ügyfeleknek is elmegy a kedve a bankokkal történő együttműködéstől, akik eddig azt hitték, jó lóra tettek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG