2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az OTP Bank Romániának törölnie kell 2007-ben és 2008-ban kötött jelzálog típusú hitelszerződéseiből azt a kikötést, amely lehetővé tette a pénzintézetnek a kamat egyoldalú megváltoztatását - erről a bukaresti táblabíróságon született jogerős végzés.

 

A pert a fogyasztóvédelmi hivatal indította az OTP romániai leánybankja ellen.

 

Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott: más romániai bankok esetében is születtek már hasonló kollektív hatályú ítéletek. A vezérigazgató szerint a bíróság végzés 8000 ügyfél esetében írja elő az egyoldalú kamatváltoztatási klauzula törlését, ám valójában csak néhány száz olyan hitelesük maradt, akiknél ez még nem történt meg.

Nem szerződtek át az ügyfelek

Egy 2010-ben kiadott kormányrendelet ugyanis arra kötelezte a bankokat, hogy az egyoldalúan megváltoztatható kamatokról térjenek át az alapkamat plusz marzs formulára. Ennek nyomán az OTP romániai lánybankja kiértesítette érintett ügyfeleit, akik közül csak 400-an nem szerződtek át - magyarázta a vezérigazgató.

Diósi László megjegyezte: a szerdai bírósági ítéletnek nincs közvetlen anyagi vonzata. Elismerte, hogy a végzésre hivatkozva az érintett ügyfelek kártérítést kérhetnek a banktól az egyoldalú kamatemelések miatt, de ezt szerinte eddig is megtehették volna.

A vezérigazgató jelezte: decemberben az OTP Bank Románia részleges tartozás-elengedést és alacsonyabb kamatokat ajánlott fel több mint tízezer frankhitelesének, ha napi árfolyamon lejre vagy euróra váltják svájci frankban leszerződött hitelüket. Elmondása szerint ezt a diszkont-ajánlatot a szerdai bírósági végzés kapcsán érintett ügyfelek is megkapták, hiszen gyakorlatilag kizárólag frankhitelesekről van szó.

Beszámolt arról, hogy a megszólított tízezer frankhiteles 80 százaléka kifejezte már valamilyen módon érdeklődését, 3 százalékuk viszont - aki úgy véli, hogy peres úton nagyobb összeget követelhet magának - elutasította a konverziós programot.

Az OTP Bank Románia frank alapú hitelportfóliója mintegy félmilliárd svájci frankot tesz ki. A romániai konverziós programra az OTP tavaly 30 milliárd forintot tartalékolt a harmadik negyedévben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Amundi-közgyűlések futószalagon
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 16:12
Tavaly több mint 10 ezer részvényesi közgyűlésen szavazott az Amundi vagyonkezelő.
Pénzügyi szektor Az MNB elmagyarázta, hogy mi történik az inflációval
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 11:45
Az infláció és a maginfláció is a jegybank márciusi Inflációs jelentése előrejelzési sávjának közepén alakult - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank márciusi inflációs adatokhoz fűzött elemzése.
Pénzügyi szektor MNB: Fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 09:58
A jegybank felkészül a kriptopiaci szereplők felügyelésére.
Pénzügyi szektor Csütörtökön talán valami csodára készül a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 07:18
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Nem „gyengeelméjűek" az elemzők – tudhattuk meg a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 10. 15:01
Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója - többek között - az extremitásokról is beszélt a Klasszis Klub Befektetői Univerzum című rendezvényén.
Pénzügyi szektor Hogyan lehet megvédeni a családi vagyont? Ezt is körbejártuk a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 8. 15:09
A családi vagyontervezés és -védelem állt a legutóbbi Klasszis Klub Live! második panelbeszélgetésének fókuszában, amely során főszerkesztőnk, Csabai Károly PIllár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával, Varga Szabolccsal, a Bank Gutmann magyarországi vezetőjével és Magyar Csabával, a Cyrstal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával cserélt eszmét.
Pénzügyi szektor Soha nem lesz vége a kamatstopnak?
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 14:39
Azt már korábban megtudtuk, hogy június 30. után is marad, most Nagy Márton azt is kilátásba helyezte, meddig szeretné kitolni a piacellenes intézkedést.
Pénzügyi szektor Folytatódik a harc a bankok és a csalók között: figyelmeztetést küldött mindenkinek az MNB
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:24
Jelentősen csökkent az átutalásos kibercsalások száma és a károk összege a múlt év utolsó negyedévében, de a kártyás visszaéléseké tovább nőtt.
Pénzügyi szektor Élesedik a verseny a banki megtakarítások között - segítünk a legjobbat választani
Privátbankár.hu | 2024. április 7. 16:35
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei év egészében maximum 5 százalékos inflációt vár. Ennek fényében érdemes áttekinteni a banki betéti ajánlatokat.
Pénzügyi szektor Csak találgathatnak a szakértők is, hogy mitől erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 07:57
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG