Hirdetés

Próbaüzemben működik a magyarország.hu

2010. március 06., 13:29

Próbaüzemben újra megnyitották hétvégére a hétfőn programozói hiba miatt leállított, megújított magyarorszag.hu portált

Hirdetés
Próbaüzemben újra megnyitották hétvégére a hétfőn programozói hiba miatt leállított, megújított magyarorszag.hu portált, amelyen az Ügyfélkapu felülete is elérhető.

A próbaüzemről szóló hírt a MR1-Kossuth Rádió közölte Krónika című műsorában. A magyarorszag.hu honlapon az olvasható, hogy a próbaüzem vasárnap 14 óráig tart, a tapasztalatok alapján döntenek arról, fenntartják-e a következő időszakra az új portálfelület próbaüzemét, vagy visszaállítják a régi portálfelületet. Ezzel garantálnák, hogy - leszámítva az átállás szükségszerű időtartamát - a felhasználók folyamatosan használhassák a kormányzati portál és az Ügyfélkapu szolgáltatásait.

A hét közepén a kormányzat informatikai biztonsági felügyelője az MTI-nek elmondta: megállapították, miért kellett leállítani hétfőn a megújult portált, a vizsgálat azonban továbbra is folyik, keresik a felelősöket. Dedinszky Ferenc megerősítette azt is, hogy a kormányzati portálról, amelyen az Ügyfélkapu is működik, nem kerültek ki bizalmas adatok.

Ismertette: három felhasználó tapasztalta azt, hogy amikor belépett az értesítési tárhelyére, akkor a más felhasználó címére küldött visszaigazolásokat látta. Hangsúlyozta: bizalmas adatok nem kerültek ki a rendszerből, és a hiba jellege miatt erre lehetőség sem volt. A hibát sikerült is reprodukálniuk, megtalálniuk és kijavítaniuk. Hozzátette azt is, hogy a vizsgálat során pontosan meg kell állapítani a felelősséget; egyértelműen programozói hibáról van szó, de a próbaüzemet alapos tesztelés előzte meg, így azt is ellenőrizni kell. A honlap üzemeltetője a Kopint-Datorg Zrt.

Munkapiaci körkép: Magyarország kivétel 
Előkészítik a használatarányos útdíj bevezetését  

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook