3p
A Bizottság 30 milliárdot fizettetett volna vissza a Mollal, a Bíróságon egyszer már nyert a magyar olajcég. A Bizottság fellebbezett, de kevés esélye van. Egy hét múlva jön az ítélet.

Egy 2005-ös megállapodással kezdődött

A Mol és a magyar kormány 2005-ben megállapodást kötöttek, amelynek értelmében a Mol által a kitermelt szénhidrogének után fizetendő bányajáradékok a Mol legtöbb magyarországi szénhidrogénmezője tekintetében 2020-ig változatlan összegűek maradnak. A magyar bányászati törvény 2008 elején hatályba lépett módosítása a bányajáradék jelentős emeléséről rendelkezett, ami viszont az említett megállapodás által nyújtott kedvezményeket nem érintette - magyarán mindenki másnak emelkedett a járadék.

A Bizottság szerint tiltott állami támogatás történt

2010 júniusában a Bizottság megállapította, hogy a megállapodásnak és a bányászati törvény ezt követően történt módosításának együttes hatása azt eredményezi, hogy a Mol mentesül olyan pénzügyi terhek megfizetése alól, amelyeket a versenytársaknak meg kell fizetniük, és hogy ennélfogva tisztességtelen versenyelőnyhöz jut. A brüsszeli szerv szerint az alacsonyabb összegű bányajáradék fizetésének formájában megjelenő kedvezmény az uniós joggal össze nem egyeztethető állami támogatásnak minősül, amelyet Magyarországnak vissza kell fizettetnie a kedvezményezettel.

A Bizottság határozata szerint az állami támogatás összege 2008 tekintetében 28 444,7 millió forintot és 2009 tekintetében 1 942,1 millió forintot tesz ki. 2010-et illetően az állami támogatás összegét Magyarországnak kell kiszámítania addig az időpontig, amíg abból a Mol részesülhetett.

A Mol megtámadta a határozatot, és nyert - a Bizottság fellebbezett

A Mol a Bizottság határozatát megtámadta a Törvényszék előtt, amely 2013. november 12-én meghozott ítéletében megsemmisítette a Bizottság határozatát. A Bizottság a Törvényszék ítéletével szemben fellebbezést nyújtott be az Európai Bíróság előtt.

Azt javasolják a Bíróságnak, utasítsa el a fellebbezést

2015. január 22-én kihirdetett indítványában Wahl főtanácsnok a Bizottság fellebbezésének elutasítását javasolta a Bíróságnak. Bár a főtanácsnoki előterjesztés nem köti a bíróságot a későbbi ítélethozatalban, de a tapasztalatok szerint az ítéletek többnyire nem állnak gyökeres ellentétben az ügy alapos tanulmányozására kijelölt főtanácsnok álláspontjával.

A Bíróság szerdán azt közölte: június 4-én hirdetik ki az ítéletet az ügyben.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG