5p
Erős negyedéven vannak túl a Budapesti Értéktőzsde főszereplői és panaszra semmi okunk nem lehet - legalábbis ez derül ki a Privátbankár által megkérdezett elemzők véleményéből. Nem csak a hazai befektetők szemeznek a papírokkal, régiós szinten is megéri kacérkodni a vezető részvényekkel. Helyzetkép a negyedéves gyorsjelentések után.

Túl vagyunk a hazai tőzsde nagyágyúinak gyorsjelentésein, ezért mostani körkérdésünkben arról faggattuk az elemzőket, ők hogyan értékelik a bluechipek teljesítményét, de kíváncsiak voltunk arra is, szerintük helyt állnak-e a kelet-közép-európai régióban a papírok és levonhatunk-e innen bármilyen következtetést a magyar gazdaság teljesítményére vonatkozóan:

"Az összprofit tekintetében egy rendkívül sikeres negyedéven vagyunk túl. A várakozásunk a nettó szintre 160 milliárd forint körül volt, ezzel szemben majdnem elérte a 185 milliárd forintot" - válaszolta a Privátbankár kérdésére Miró József, az Erste Befektetési Zrt. elemzője, aki szerint ez elsősorban a Mol-nak és az OTP-nek volt köszönhető.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. elemzője

Miró József mellett Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője is értékelte a bluechipek teljesítményét. A két elemző válasza szerint a négy vállalat eredménye összességében megfelelt az elemzői várakozásoknak, ha pedig egyenként megnézzük,

  • a Richter erős árbevételi és nettó profit eredményt közölt, de az üzleti eredmény nem tudta hozni a várakozásokat Kiss Mónika szerint, aki inkább a fedezeti hányadot emeli ki, amely 2016 első félévében 59,6 százalékra csökkent az előző év azonos időszakában elért 63,4 százalékról. A két elemző egyaránt felhívja a figyelmet a Vraylar számaira: a két hét alatt 1,4 millió dolláros szabadalmi díjból származó bevétel annak köszönhető, hogy a gyógyszertárak jócskán bevásároltak a gyógyszerből a jövőbeli sikerre alapozva, ám ez alapján pontos következtetést nem lehet levonni.
  • Sokkal jobbak lettek az eredmények a vártnál a Mol esetében. Miró József szerint a finomítás annak ellenére maradt erős, hogy a finomítói marzsok kissé csökkentek tavalyhoz képest. A volumennövekedés ezt nagy részben kompenzálta, így a finomítás szegmensben csak kicsit esett vissza az EBITDA. Kiss Mónika úgy véli, hogy továbbra is a feldolgozás és kereskedelem segíti az olajipari vállalat eredményét és várhatóan teljesíti majd 2016-os célkitűzéseit, így a szakértő magabiztos a második féléves trendeket illetően. Az Equilor szakértője továbbá kiemeli, hogy a gyorsjelentéshez csatolt prezentáció egy kiskereskedelmi típusú akvizíció lehetőségét sugallja, amelyről itt írtak bővebben.
  • "A vártnál jobb eredmény mögött elsősorban a szigorú költségkontrollt és az alacsonyabb szektorspecifikus adók hatását látom, a már megszokott mobil bevételek mellett" - írta válaszában a Magyar Telekomról Kiss Mónika, aki szerint inkább hangsúlyosabb, hogy a menedzsment megerősítette a korábban már közölt, 2016-os célkitűzéseit. Miró József kiemeli, hogy a tavalyi nulla körüli értékhez képest a szabad pénzáram 20,2 milliárd forintra emelkedett. A szakértő szerint jó esély van arra, hogy jövőre 25 forintos osztalékot fizessen a cég.
  • Az OTP esetében Miró József valódi piaci növekedésre számít 2016-tól, amely a céltartalék képzés visszaállása után növelheti az eredményt. Mindkét szakértő kiemeli az orosz és ukrán leányvállalatok javuló teljesítményét.

A környék nagymenői?

Az elemzők válaszai megegyeztek abban, hogy a négy nagy bőven megállja a helyét régiós viszonylatban is: Miró József szerint a MOL a legvonzóbb olajrészvény a régióban, EV/EBIDTA-alapon az egyik legolcsóbb. "Ha minden beruházást megszüntetne, akkor cirka 4 év alatt megtermelné a részvény a jelenlegi árát" - írja lapukhoz eljuttatott elemzésében. A Telekom a várható 25 forintos osztalékkal szintén csábító, de az erős cash flow teheti igazán népszerűvé a papírt a befektetők körében. Az OTP-t jól árazottnak tartja, további felminősítés segíthet. Az Erste szakértője szerint a Richter csak elsőre tűnik túlárazottnak, de a régiós versenytársak inkább generikus cégek, a Richter pedig originális gyártó. A szakértő szerint jócskán húzza majd az árfolyamot az új gyógyszerek térnyerése.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője

Kiss Mónika szintén úgy véli, hogy hosszú távon nagyszerű lehetőségek vannak a gyógyszercégben a régión belül, "sőt, a konzervatív, de permanens terjeszkedésével növelni tudja piaci részesedését Nyugat-Európában és a tengerentúlon is" - írja. A szakértő szerint az OTP számára 2016 az első jó év, újra az alapot képező feladatokra koncentrálhat, ráadásul, ha sikerül 193 forintra emelni az osztalékot, kiemelkedő befektetési lehetőséget jelentene a bankpapír. Ugyan a Mol teljesítménye is függ az olajár alakulásától, mégis a jobbak közé tartozik régiós összehasonlításban: "a Mol-ról nagy kő eshet le, ha sikerülne rendezni az INA-ügyet, de erre rövid távon nem látok lehetőséget" - válaszolta a Kiss Mónika. Az Equilor vezető elemzője úgy véli, hogy az osztalék tette vissza a Magyar Telekomot a befektetők térképére, régiós viszonylatban kifejezetten pozitív a megítélése.

Ha jól megy a legnagyobb tőzsdei cégeknek, jól megy a gazdaságnak is?

Az elemzők szerint nem érdemes a négy cég és a magyar gazdaság teljesítménye között komoly összefüggéseket keresni: ugyan Miró József szerint indikátorai a gazdaságnak, de súlyuk túl pici. Kiss Mónika szerint egy nézőpontból érdemes lehet következtetéseket levonni a gazdaságra nézve, mégpedig a szektoriális és egyéb adók csökkenésének, valamint az adókedvezmények aspektusából, hiszen ezek jelentős pozitív hatást jelentenek 2016-ban.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG