4p
Az OTP közzétette másodéves negyedéves eredményét, egyúttal sajtótájékoztatón vázolták fel a részleteket és a jövőbeni irányokat. A legnagyobb pozitívum, hogy végetért az oroszországi és ukrajnai dráma, nem nyelik már a pénzt az ottani bankok, sőt, nyereségessé váltak. Az OTP mint befektetés egyre inkább klasszikus fejőstehén kezd lenni.

Megszűntek a veszteséges régiók

A cég az első félévben 104 milliárd forintos eredményt ért el, ez több mint duplázás tavaly óta. Ennek egy része egyedi tétel, (pl. Visa részvény visszavásárlásból adódik), ez a továbbiakban nem jelentkezik. Azért a korrigált eredmény is 50 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz képest. A közép-kelet-európai régió stabil, ugyanakkor az orosz és ukrán helyzet végre javult: pozitívvá váltak az eredményeik már az első negyedévben is, a másodikban már 11 milliárd forintot értek el.

Tavaly ez még 25 milliárdos veszteség volt, így ez a két korábban problémás régió 35 milliárdot javult, ez igen szép eredmény, lényegében ez adta a növekedés javát. Az OTP hazai bankja 30 milliárdot ért el, ez szinte ugyanannyi, mint tavaly. A bolgár DSK is stabil, 14 milliárdos eredménnyel, tavalyhoz képest alig változott. A román és a horvát bankok jelentős javulást mutattak, noha viszonylag kis bázisról: 1 ill. 1,3 milliárddal járultak hozzá az eredményhez. Romániában csökken a jelzáloghitel-állomány, de ott zajlik a devizahitel átváltás, ezért ez elkerülhetetlen folyamat, viszont szerencsére csak átmeneti.

Orosz és ukrán helyzet

Az orosz bank 6,5 milliárd forintot hozott a negyedévben (a külön kezelt internetes bank még 1,5 milliárd veszteséget termelt). A rubel erősödött 10 százalékkal, így forintban nőttek a bevételek, igaz, a költségek is. Oroszországban kezd felpörögni a hitelezés, így ennek a díjbevételei is növekednek. Tavaly ugyan volt egy nagy kamatemelés, ezért a betéti kamatokat is meg kellett emelni. Ez nagy költség volt, de ez idén rendeződött, konszolidálódott a kamatszint. A nyereségesség helyreállt a fogyasztási hitelekben, jóllehet az országban még csökken a fogyasztás, zsugorodik a GDP. Ez vélhetően év végére fordul meg.

Ukrajna is javult, persze a korábbi évek nagy veszteségeihez képest ez szerény, de örülni kell, hogy elmúltak a nehézségek és nem jelent már további veszteséget, noha az ország helyzete még elég bizonytalan. A bank mindenesetre hozott 3,4 milliárd forintot.

Hazai helyzet

Magyarországon 2 százalékkal nőtt a hitelállomány, ez azért jelentős, mert a korábbi években szakadatlan csökkenés zajlott. A fogyasztási hitelek 4 százalékkal nőttek, a jelzáloghitelek még csökkentek, de már csökkenő mértékben, ez valószínűleg idén meg is fordul. A lakáshitel-állomány Magyarországon a GDP-hez képest a felére esett 2010-hez képest, akkora, mint 2003-ban volt. Ebben jelentős szerepe volt a devizahitelek előtörlesztésének és átváltásának. Ez ugyanakkor jövőbeni növekedést jelenthet.

A hazai GDP 2,6-kal nőtt a negyedévben, várhatóan 2 százalék körül lesz az éves adat. A következő években jobb adatokat vár a bank: 3 százalék körüli mértéket. A reálbérek növekednek, gyorsuló ütemben, és a fogyasztás is 3,6 százalékkal növekedett. A bővülés tehát dinamikus, ez a hitelezési lehetőségekre is kihat. Az OTP mindazonáltal az egyedi szolgáltatásokban akar leginkább fejleszteni: ilyen például a simple nevű alkalmazás, melynek már 164 ezer ügyfele van. Az alkalmazás lényege, hogy tetszőleges bankkártyával használható: fesztiváljegy, mozijegy, színházjegy, autópályamatrica vásárolható vele, taxirendelés, parkolás bonyolítható, mégpedig úgy, hogy a rendszer megtalálja, hol vagyunk. A szolgáltatás folyamatosan bővül, a bank újabb partnerekkel köt megállapodást.

A részvény

Összességében azt mondhatjuk, hogy a bankcsoport helyzete stabil, megszabadult a sok fejfájást okozó orosz és ukrán veszteségtől. Minden bankja megfelelően működik, nagy nyereséget továbbra is a magyar és a bolgár bank termel. A jövőbeli kilátások stabilak, miután a gazdasági növekedés itthon és a régióban egyaránt jelentős lesz, ugyanakkor a bank szintjén kiugró növekedési sztorira nem számíthatunk. A cég így klasszikus fejőstehénnek tekinthető, amely stabilan nagy jövedelmet termel, melyből a részvényesek elsősorban megfelelő osztalékjövedelem formájába részesülhetnek.

A papír árfolyamában a 7400 forintos technikai szint a döntő, ez már közel 6 éve ellenállásként funkcionál, erős támasz 6200 forinton alakult ki. A papír így egy sávban mozog, ha felfelé át tudná törni a 7400 forintos szintet, jelentős emelkedési tér nyílna meg előtte. A 6200-as támasz alulmúlása viszont vélhetően csak egy erősen kedvezőtlen nemzetközi tőzsdei helyzetben valószínűsíthető.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG